Cseppentő Regő lett a 2014-es a pünkösdi király

Forrás: www.facebook.com/opusztaszer -
Pünkösd Ópusztaszer verseny lovas
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A pünkösdi király címért versenyeztek az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Cseppentő Regő Aladin nevű lovával bizonyult a legjobbnak.

Aki nem tudja, hogyan választanak pünkösdi királyt 2014-ben, annak izgalmas tényekkel szolgálhatunk. A selejtezők során a versenyzőknek először három tojást markukba fogva kellett lovukra felszállni. (Mondanunk sem kell, szőrén ülték meg a jószágot.) Ezután a lehető leggyorsabban körbe kellett vágtatniuk a kijelölt pályán úgy, hogy a szállítmány minden darabja sértetlen maradjon.

Cseppentő Regő és Aladin Forrás: www.facebook.com/opusztaszer

A második próba arról szólt, hogy egy vaskos birkabőrt emeltek fel a földről a lovak hátára, majd ezzel ügettek végig a pályán. Amikor ezen is túl voltak, következett a fokos-próba: amellyel többek között egy magasan lógó almát kellett szétcsapniuk. Volt még lovas birkózás is, majd egy hosszú vágta a pünkösdi koszorúért. A királyi címet Cseppentő Regő szerezte meg, aki néhány hetet készült a versenyre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.