Varga Viktor és Cinthya Dictator anyaszült meztelen

Forrás: facebook/Cinthya Dictator Photography -
előadóművész meztelenkedés Varga Viktor nudizmus celeb Cynthia Dictator
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szerelmespár nudistastrandon dobta le magáról az összes ruhát.

Viktor számára nem újdonság a nyilvános meztelenkedés, hiszen-ahogy a Blikknek elmondta, a szülei is rendszeresen "nudiztak" és vitték magukkal Viktort is.

Így készülődött a szerelmespár a Viva Cometre. Nem először meztelenkedtek és nem is utoljára! Forrás: Instagram / Cinthya Dictator

Mint kiderült Cinthya is szereti a meztelenkedést, de felnőttként ez volt az első alkalom, hogy strandon, mások előtt felvállalta pőre testét.

"Amikor először levetkőztem, először zavarban éreztem magamat, de ez szerencsére nagyon hamar megváltozott. Idővel természetesnek tűnt, hogy nincs rajtunk ruha, ráadásul jóleső érzés, ahogy a szellő végig csikizi a meztelen testünket."- mesélte el a lány a Blikk munkatársának, aki ezt is megosztotta a lappal, hogyan kerültek a nudista strandra:

"Éppen bicikliztünk, amikor egy társaság szitkozódni kezdett, és csúnyán beszéltek rólunk. Olyan rosszulesett, hogy sírva fakadtam, és elszaladtam, ekkor futottam bele egy nomád életmódot folytató csapatba."

A pár nagyon hamar megtalálta a hangot a meztelenül strandoló társasággal, Viktor pedig büszke párjára, hiszen szerinte a meztelenség az őszinteség egy formája.

Katt ide a nudista fotóért!

Cinthya Dictator nem szeret hosszan szexelnihttp://www.life.hu/intim/20140515-cinthya-dictator-fotomuvesz-es-varga-viktor-enekes-a-rovid-szexualis-aktusokat-kedveli.htmlAz extravagáns pár, Varga Viktor és szerelme, Cinthya, ismét szexuális szokásukról vallottak.IntimOrigoMeztelenül pózolt Cinthya Dictatorhttp://www.life.hu/bulvar/20140508-cinthya-dictator-fotos-az-edes-elet-szereploje-varga-viktor-baratnoje-meztelenul-pozolt-egy-plakaton.htmlVarga Viktor barátnője megmutatta tökéletes alakját. Cinthya az énekessel közös kiállítását reklámozza az extravagáns képpel.TV + Bulvár--Cinthya Dictator: "A betegségem csak egy performansz volt!"http://www.life.hu/bulvar/20140410-varga-viktor-enekes-baratnoje-cinthya-dictator-az-edes-elet-sztraja-performansznnak-nevezte.htmlAz Édes Élet sztárját sokan támadják, mert felelőtlenül kijelentette, rákbetegsége csak egy performansz volt. Cinthya a Life.hu kérdésére tisztázta a félreértést.TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.