VV Dorkával hozták össze Istenes Bencét

Forrás: RTLKLUB -
csók műsorvezető ValóVilág6 VV Dorka Istenes Bence szerelem pletyka RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár az érintettek mindent tagadnak, folyosói pletykák szerint a ValóVilág6 döntője után Dorka rányomult Bencére.

Újabb nőügybe keveredett Istenes Bence, akiről köztudott, hogy kedveli az RTL Klub műsoraiban feltűnt hölgyeket. Kovácsovics Fruzsina, VV Anikó, Csobot Adél, VV Zsófika után elég, ha Bence szépen néz valakire, és máris összeboronálják vele – írja a Bors.

Forrás: RTLKLUB

„A VV döntő utáni VIP-bulin Dorka erősen rámozdult Bencére. Nagyon szeretne elhelyezkedni a csatornánál, és valakik azt rebesgették neki, hogy így sikeresebb lehet. Állítólag együtt mentek haza, és csók is volt" – mondta a neve elhallgatását kérő informátor.

Forrás: RTLKLUB

„Én is hallottam a pletykáról, ráadásul elég sok helyről" – mondta Dorka. „Abszolút nem történt köztünk semmi. Nem tudom, miért kreálták ezt a történetet. A záróbulin beszélgettünk, ez igaz, megittunk egy piát is, de csakugyan nem történt köztünk semmi" – magyarázta a lány, aki hozzátette: azért is kellemetlen ez neki, mert Zsolt óta új párja van.

Szavait az RTL Klub műsorvezetője, Bence is megerősítette „Semmi közünk egymáshoz! Az egyetlen alkalom, amikor egy helyen láthattak bennünket, az több mint egy hónapja volt a VV-finálét követő stábbulin. Azóta nem beszéltünk és nem is találkoztunk, még a számát sem tudom Dorkának. Így a továbbiakban nem kívánok a témáról semmit sem mondani, mert nincs is mit" – tudatta a lap megkeresésére rövid írásos válaszában Bence.

Világszerte behalt a Facebook!http://www.life.hu/bulvar/20140619-nem-mukodik-a-facebook-az-uzemeltetok-dolgoznak-a-hiban.htmlCsütörtök délelőtt 10 órakor azt tapasztaltuk, hogy nem működik a Facebook. Úgy tűnik, a probléma a világon mindenkit értint. Az üzemeltetés dolgozik a hibán. Most mi lesz?TV + Bulvár--Nyalja-falja egymást a két VV-sztárhttp://www.life.hu/bulvar/20140618-vv-zsolt-es-vv-viki-a-valovilag6-szereploi-csokban-forrtak-ossze.htmlHihetetlen, de VV Zsolt és VV Viki kapcsolata az intimitás határait súrolja. Vajon mi van a két ValóVilágos között?TV + BulvárRTLKLUBBugyitervezőnek áll VV Béci - Mivaaan?http://www.life.hu/bulvar/20140617-vv-beci-a-valovilag-egykori-szereploj-a-rappelesbol-befolyt-osszeget-bugyi-boltba-fekteti.htmlVV Bécinek, alias Young G-nek rengeteg fellépése van, ő azonban a kemény munkával megkeresett pénzt a bugyibizniszbe forgatja.TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.