Élettapasztalatát adta át a diákoknak Harsányi Levente, aki mára sikeres műsorvezetőnek mondhatja magát, pedig korábban ő sem állt mindig a helyzet magaslatán. Már az érettségi is kifogott rajta!

Harsányi Levente vendéglátóipari szakközépiskolában érettségizett, de mégsem maradt meg ebben a szakmában. Ez szinte érthető, ha az érettségire húzott tételének elkészítését vesszük figyelembe.
„Desszertnek palacsintát kellett készítenem, aminek a megsütése jól sikerült. Szépen összecsavargattam hengerbe, ahogy otthon láttam, és úgy tálaltam a tanároknak, akik szinte sírva fakadtak a látványtól. Akkor, négy év  tanulás után szembesültem vele, hogy ezt úgy tanítják, hogy háromszög alakban kell tálalni! – nevetett Levente, aki utána még diplomát is szerzett, igaz, a mai napig nem tudja, hogy hová tette. 

Forrás: (c) gabor* photography - All Rights Reserved/Gabor Steiner - Www.Diginfo.Hu


„Még sohasem kérték tőlem a felsőfokú tanulmányokat igazoló dokumentumot, ennek ellenére fontosnak tartom, hogy tanuljanak a diákok. Erről tartottam nekik előadást az egyik fővárosi középiskolában, ahol végül a médiában szerzett tapasztalataimról meséltem a kíváncsi fiataloknak. Úgy látom, hogy nincs utánpótlás a szakmámban, hiába is szeretnének sokan képernyőssé válni, nem alkalmasak a feladatra. Egyre több beszédhibás ember vezet műsort, és egyre fontosabbak a kapcsolatok, mint a tudás. A szereposztó díványról ne is beszéljünk. Csak javasolni tudom mindenkinek, hogy igyekezzen több lábon állni a felnőtt lét során, mint ahogy én is azt teszem, így nem kell belemennem olyan kompromisszumokba, amelyekhez nem fűlik a fogam. Több, reklámmal foglalkozó céget is működtetek, így csak olyan olyan munkát vállalok el, amiben valóban örömömet lelem" – tette hozzá a MTVA műsorvezetője, aki hamarosan újból apa lesz.