Magyar celeb csábította ágyába Cristofelt – vajon ki lehetett?

prosti meleg celeb sztár VV Cristofel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A melegprosti ügy után egy magyar híresség is bejelentkezett VV Cristofelnél, hogy igénybe venné szolgáltatásait.

Ahogy a Life.hu is megírta, a VV kubai macsója egy videóban bevallotta, hogy férfiak számára nyújt szexuális szolgáltatást. A legfrissebb verzió szerint csak fogadásból, tízezer forintért vallotta azt VV Cristofel, hogy jó pénzért férfiaknak árulja a testét. Az eset után viszont bejelentkezett nála egy hazai híresség, aki állítólag megpróbálta elcsábítani – írja a Bors.

Forrás: Facebook/VV Cristofel

„Fogadtunk a munkaadóimmal. Mondtam, hogy én akkora A kategóriás sztár vagyok, hogy bármit kiteszek vagy kiírok a netre, azonnal a címlapokra kerül. Tízezer volt a tét, és öt perc alatt kellett történnie valaminek. Két és fél perc sem kellett" – mosolygott Cristofel, majd egy megdöbbentő titkot is elárult.

„Egy nagyon híres hazai férfi rám is írt a közösségi portálon. Ő is elhitte. Meg akart venni egy éjszakára. De elmagyaráztam neki, hogy ezek a hírek nem igazak. Ő meg sajnálatát fejezte ki. Pedig nagyon nagy ember"
– nevetett a kubai, aki ennél többet nem volt hajlandó elárulni csábítójáról. Hmmm....

Kivirult! Szabó Zsófi jól van és élvezi a szabadságothttp://www.life.hu/bulvar/20140709-szabo-zsofi-a-tv2-joban-rosszban-szinesznoje-szabadsaga-alatt-fut-lovagol-biciklizik.htmlA Jóban Rosszban színésznőjének véget ért a munka, mert a sorozat most nyári szünetet tart. Zsófi a sok munka és lelkileg megterhelő hónapok után végre felszabadultan hódol kedvenc időtöltéseinek. TV + Bulvár--Dopemanre rájár a rúd – kipécézte magának az APEHhttp://www.life.hu/bulvar/20140708-dopeman-rappert-uldozi-az-adohivatal-egy-tartozas-miatt.htmlDopeman nem érti, hogy pár százezer forintos tartozás miatt miért jár a nyakára az adóhivatal.TV + BulvárFotó: Tuba Zoltán - OrigoElagyabugyálták az Animal Cannibalsthttp://www.life.hu/bulvar/20140707-animal-cannibals-egyuttes-kikapott-az-mtk-focistajatol.htmlKét ifjú hölgy alaposan elagyabugyálta az Animal Cannibals tagjait a VOLT fesztiválon.Tettlegességre ezúttal nem került sor, csak a legújabb őrület, a teqball-meccsen kaptak ki a fiúk a profi lányoktól.TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.