Az x-faktoros Bagosi Alexával dübörög tovább az Unisex

Forrás: Facebook/Bagosi Alexa -
Unisex zenekar X-Faktor Bagosi Alexa énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sok megpróbáltatás után az X-Faktorból megismert énekesnő karrierje felfelé ível, a legendás Unisex együttes énekesnője lett. Alaposan megváltozott a külseje is.

Az énekesnőnek a műsor után nem úgy alakultak a szakmai és magánéleti dolgai, ahogy szerette volna. De most, hosszú idő után nagy lehetőséget kapott: az Unisex énekesnője lett – tudta meg a Blikk.

Forrás: Facebook/Bagosi Alexa

„Az elmúlt időszakban vendéglátóztam, és kisebb fellépéseim voltak, így örültem, amikor engem választottak a zenekar énekesének. Egy közös ismerősünk révén kerültem az együttesbe, és bár az elején még meg voltam szeppenve, főleg attól, hogy feleannyi idős vagyok, mint a többi tag, mostanra azt mondhatom, emberileg és szakmailag is álom ez az egész" – mondta boldogan Alexa, aki emellett készül az érettségire és vezetni tanul. No és a külseje is alaposan megváltozott az X-Faktor óta.

Milyen az Unisex Bagosi Alexával? Íme, egy megunhatatlan sláger a bandától már az új felállásban:

Tettekkel ad bizonyítékot szerelméről Rékasi Károlyhttp://www.life.hu/bulvar/20140723-rekasi-karoly-az-oleben-cipeli-a-terdmutet-utan-labadozo-pikali-gerdat.htmlPikali Gerda egy térdműtét után csak mankóval tud járni, ezért szerelme, Rékasi Károly az ölében viszi fel az emeletre, ha kell - mesélte a Blikknek a színésznő.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.huJajjj! Larion Zoé csúnyán megsérült – forró fém darálta le a bőréthttp://www.life.hu/bulvar/20140722-larion-zoe-modell-muller-attila-musorvezeto-baratnoje-bob-balesetet-szenvedett-megserult-a-valla-es.htmlZoé bob balesetet szenvedett, a szépségnek a karja és a válla sérült. Ő már a második modell a héten, aki ilyen csúnya baleseten van túl.TV + Bulvár--Váltás! Oláh Ibolyától megvált zenekarahttp://www.life.hu/bulvar/20140716-olah-ibolyatol-a-megasztar-egykori-enekesetol-megvalt-zenekara-karmapirin-es-lecsereltek-ot-szakos.htmlAz érces hangú Ibolya helyére a szintén ex-megasztáros Szakos Andrea érkezett a Karmapirin zenekarba – olvasható az együttes rajongói oldalán.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.