repülőgép baleset Tajvan halott baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Többtucatnyi halottja van annak a repülőbalesetnek, amely Tajvanon történt. Egy utasszállító repülőgép sikertelen kényszerleszállást hajtott végre a szigetországhoz tartozó, nyugati fekvésű Penghu-szigetek egyik szigetén. 

A lelőtt maláj gép tragédiája után újabb repülőgép-szerencsétlenség történt. A balesetben 51 ember vesztette életét, és heten megsérültek - írja az AP hírügynökség nyomán az Origó. A Taiwan News tajvani internetes hírportál ugyanakkor a helyi tűzoltóságra hivatkozva azt írja, a balesetnek 45 halálos áldozata és kilenc sérültje van.

Forrás: Wikipedia

A BBC szerint a gép előbb elhalasztotta a leszállást, majd amikor újra próbálkozott, már nem érte el a kifutópályát, hanem előtte lezuhant. Szemtanúk nagy tűzgömböt láttak a baleset helyszínén. A baleset túlélőinek mentése közép-európai idő szerint négy óra körül is zajlott.

A gépen a CNA tajvani hírügynökség szerint 54 utas és négyfős személyzet tartózkodott.

A baleset oka egyelőre ismeretlen. Tajvanon szerdán söpört végig a Matmo tájfun, ami komoly fennakadásokat okozott a légi közlekedésben is, de a helyi sajtó szerint a gép indulásának idején már megfelelőek voltak a légköri viszonyok a repüléshez.

A tragédiáról bővebben az Origón olvashatsz.

Lelőtt maláj gép: bizonytalan a holttestek sorsahttp://www.life.hu/news/20140720-bizonytalan-a-ukrajna-felett-lelott-malaj-gep-aldozatai-holttesenek-a-sorsa.htmlMég mindig nagyon sok a megválaszolatlan kérdés és az ellentmondásos információ a csütörtökön este lelőtt maláj géppel kapcsolatban. Az elmúlt időszak legszörnyűbb tragédiáját most az egész világ nyomon követi. Ahogy megírtuk, közzé tette a Malaysian Airlines a csütörtökön Ukrajna felett lelőtt gép teljes utaslistáját. A legfrissebb hírek szerint a holttestek sorsa is bizonytalan. News--Repülőgépen szülte meg ikerbabáit egy orosz nőhttp://www.life.hu/news/20140510-a-terhessege-35-heteben-jaro-irina-vasylkovanal-a-polar-airlines-repulogepen-varatlanul-indult.htmlA terhessége 35. hetében járó Irina Vasylkovánál a Polar Airlines repülőgépen, váratlanul indult meg a szülés - írja a Dailymail. NewsOrigoFelébredt a kómából, más ember lett egy autóbalesetet szenvedett nőhttp://www.life.hu/news/20140311-felebredt-a-komabol-mas-ember-lett-egy-autobalesetet-szenvedett-no-arany-toth-zita.htmlBalatonalmádiból elindulva az úton egy kamionos rohant Arany-Tóth Zitáék autójába 10 évvel ezelőtt. A nő két és fél hónapig volt kómában, a felépülése közel tíz évig tartott és ismerősei, barátai szerint egészen más ember lett.News

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.