tanítás Gáspár Győző szakács tanár Győzike büfé Édes Élet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legfrissebb hírek szerint a Kemény János Műszaki és Kereskedelmi Szakképző Iskolában Győzike nyitja a tanévet. Vendéglátóként és oktatóként is számítanak rá.

Ahogy a Life.hu is megírta, Győzikét a TV2 már elbocsájtotta. Úgy tűnik, most mégis új lehetőségek tárultak fel a showman előtt. A Bors megtudta, hogy a fővárosi szakképző intézetbe hívják oktatni, de nem csak hentesként tartanak rá igényt, fejlődési lehetőséget is biztosítanának a számára.

Forrás: TV2

„Megfelelő végzettség hiányában vendégelőadóként adnánk neki lehetőséget az iskolánkban, de arra is van mód, hogy átképezzük ácsnak, szakácsnak vagy akár számítógép-szerelőnek is" – magyarázta a lapnak az intézmény igazgatója, Fidler Gábor, aki elmondta: szeretnék, ha a tanévnyitó ünnepségen Győzi fellépne, sőt hentes végzettségével a megnyitót követő állófogadást rá is bíznák. „ Egyelőre még nem sikerült vele egyeztetnünk erről, de remélhetőleg ha hazatér a nyaralásból, akkor erre is hamar sort keríthetünk. Augusztus 31-ig be tud majd iratkozni hozzánk" – magyarázta a direktor.

Bár mi nem nagyon értjük, hogy akkor Győzike mi lesz az iskolában, tanító vagy büfés, de az biztos, hogy rendhagyó évnek néznek elébe a nebulók, ha a showman igent mond a felkérésre.

VV Alexa drasztikusan változtat az életénhttp://www.life.hu/bulvar/20140812-vv-alexa-uj-fiuval-megy-nyaralni-es-kiszall-a-mediabol.htmlZajlanak az események VV Alexa körül. A nemrég szerelmi csalódáson átesett lány besokallt, na nem a fiúktól, ugyanis új lovagja van, hanem a médiától.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.huKirúgták vagy csak szabadságon van Jáksó László és Csiszár Jenő?http://www.life.hu/bulvar/20140812-jakso-laszlot-es-csiszar-jenot-allitolag-kirugtak-a-class-fmtol-a-radio-szerint-szabadsagon-vannak.htmlBulvárhírek szerint a Class FM megvált két meghatározó arcától, Jáksó Lászlótól és Csiszár Jenőtől. Állítólag mindkettejüktől emberi és anyagi okok miatt köszöntek el. A rádió egyelőre annyit közölt, az érintettek és a vezetőség is vakáción vannak.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.huGyőzike után Curtist is kidobták az Édes Életbőlhttp://www.life.hu/bulvar/20140812-curtist-majka-rapper-tarsat-menyasszonya-bantalmazasa-miatt-a-tv2-nem-foglalkoztatja-tobbet-az-edes.htmlTöbb százezres bevételtől eshet el Curtis, aki menyasszonya bántalmazása miatt mégsem szerepel majd az Édes Életben. Zenésztársa, Majka ugyanakkor kiáll mellette. TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.