Mentorcsata és mulatós sokk - Meglepő pillanatok az X-Faktorban

Forrás: RTLKLUB -
Tóth Gabi mulatós zene Szikora Róbert Little G Weevil X-Faktor 2014 Alföldi Róbert megható tehetségkutató válogató botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nehéz elhinni, de még az X-Faktor ötödik szériájában is tudnak meglepetést okozni a szerkesztők. A válogatót nézve néha megbotránkoztunk, meghökkentünk, nevettünk és meghatódtunk. Néha egyszerűen nem hittünk a szemünknek, de voltak olyan produkciók, amik miatt megérte leülni a tévé elé. 

Az RTL Klub tehetségkutatójának második válogatóján, kaptak a mentorok hideget, meleget: Tóth Gabit például az őrjöngő Hörcher László osztotta ki. De a mentorok között sem mindig volt egyetértés, néha komolyan nem hittünk a szemünknek.

MC Attika és Sir Round Forrás: RTLKLUB

A X-Faktor eddig történetének legnagyobb mulatós buliját egy tatabányai bandának köszönhetjük. A klasszikusnak mondható „Száz forintnak ötven a fele" című nóta hallatán a közönség tombolni kezdett, Tóth Gabi egekbe emelt kezekkel bulizott. A srácok MC Attika és Sir Round profin tolták a mulatóst, és még breakeltek is egyet. Ők most komolyan gondolják, hogy itt a helyük? „Nem az én világom, de van olyan, hogy tetszhet" – nevetett Gabi. "Tudjátok, mi a magyar népi lélek titka" – mormolta Szikora. Alföldi csak mosolygott a nem létező bajsza alatt, a srácok pedig négy igennel továbbjutottak.

Andelic Jonathan Forrás: RTLKLUB

A mulatós sokk után következett egy szerény srác. Andelic Jonathan elmesélte, hogy édesapja lelkész és a bibliai útmutatások az élete minden területére kihatnak. Gabi megkérdezte a fiútól, miért 28 évesen jelentkezett: "Mert most jöttem el" - hangzott a frappáns válasz. Kicsit olyan byealexes ez a fiú. Jonathan zongorán kísérte magát miközben a Beatles Let It Be című dalát adta elő. Vallomás következik: odatapadtunk a képernyőre. "A lélek megmozgatja a hangszálakat" – áradozott Szikora Róbert. "Eredetiség, színpadi megjelenés, közlés megvannak és a legjobb férfi orgánum vagy, akit évek óta hallottam" – mondta Little G Weevil.

Simora István Forrás: RTLKLUB

Az andalító líra után újabb sokk következet. Amikor a 75 éves Simora István már a színpad mögött produkálta magát, megijedtünk. A mentorok megszólalni sem tudtak, mert az öreg bohóc profinak vélt műsorral toppant be a színpadra és figyelmen kívül hagyva a mentorokat és a közönséget, kőkemény önmegvalósításba kezdett. "Nem érzem magam öregnek, most jött el az idő, hogy berobbanjak" – közölte István. Amikor belekezdett a Próbálj meg lazítani című dalba, Alföldi leintette és jelezte neki, ne ide jöjjön lazulni.

Forrás: RTLKLUB

Horányi Juliról a Life.hu már megírta, milyen színes egyéniség. A lány varázslatos produkcióját azzal tetézte, hogy éneklés közben jelbeszéddel is előadta a dalt. Őt Szabó Richárd követte, aki tanító bácsinak készül és a gyerekek biztatták arra, hogy induljon az X-Faktorban. Ricsi Joe Cocker You are so beautiful című dalát énekelte. A fiú produkcióját hatalmas tapssal díjazta a közönség. "Elementáris volt és az a gyönyörű, hogy a gyerekek, akiket imádsz, szóltak neked" – mondta Alföldi Róbert. A fiú négy igennel távozott.

Szabó Ricsi Forrás: RTLKLUB
A magyar Conchita Wurst is jelentkezett az X-Faktorbahttp://www.life.hu/bulvar/20140912-conchita-wurst-magyar-hasonmasa-kyra-a-transzvesztita-fiu-is-jelentkezett-az-x-faktorba.htmlAz Eurovíziós Dalfesztivál győztesére, Conchita Wurstra megszólalásig hasonlító magyar transzvesztita, Kyra is indul az X-Faktorban.TV + BulvárOrigoBotrány tört ki az X-Faktor válogatásánhttp://www.life.hu/bulvar/20140912-az-rtl-klub-x-faktor-valogatasan-botrany-tort-ki-az-egyik-enekes-horcher-laszlo-ordibalt-es-toth.htmlHörcher László ordibált, ledobta a színpadra a mikrofont, kiviharzott, majd visszajött és durván sértegette Tóth Gabit.TV + BulvárRTLKLUBŐk mehetnek Balázsékkal a dzsungelbe rettegnihttp://www.life.hu/bulvar/20140911-mehet-a-celeb-vagyok-ments-ki-innen-musorba-bodi-sylvi-balazs-klari-voksan-virag-istvan-dani.htmlBódi Sylvi állítólag már igen mondott és megy a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorba. Újabb lehetséges neveket dobtak be. TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.