Alaposan kigyúrta magát a szépségkirálynő, Bertók Maya

Forrás: FB Bertók Maya -
testépítő Bertók Maya Miss Hungary
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amikor 2011-ben Miss Hungarynak választották Bertók Mayát, egy vékony, szőke lányt ismertünk meg. Három év elteltével semmiképpen sem mondhatnánk róla, hogy kis törékeny. Alaposan kigyúrta magát!

Életében először indult testépítő versenyen, a Fitbalance Berkes Team 2014 nevű csapatában, és máris a második lett Bertók Maya, aki csak pár hónapja fogott neki a testépítésnek.

A szépségkirálynő korábban több balhéjával került a középpontba, először azzal, hogy alaposan helybenhagyta a barátja, majd ittas vezetés miatt bevonták a jogsiját. Mostantól akár a sikereiről is szólhatnak a hírek, ugyanis folytatja a versenyzést.

Forrás: FB Bertók Maya

"Naponta sportolok, három hónap alatt sikerült ilyenné formálnom a testemet. Először azért kezdtem edzeni, hogy formában tartsam magam, de ahogy láttam, milyen jól fejlődök, jobban belemerültem. Régebben hot iron órára jártam, de ez a fajta edzés inkább szálkásított, mint izmosított. Utána váltottam, és Berkes Lacihoz kezdtem el járni, akinek a csapatában indultam a versenyen. Volt olyan nap, hogy napi kétszer - reggel és este - lementem a terembe, ahol másfél órát izzadtam. Izomcsoportokra bontottuk az edzésem, volt olyan, hogy délelőtt elmentem lábazni, délután pedig valamelyik másik izomcsoportra dolgoztam. Nagyon elszánt voltam, hogy megcsinálom. Először csak minősítő versenyen akartam indulni, nem élesben, de az edző biztatott, hogy induljak, így nekivágtam és második lettem"- büszkélkedett Maya, akit korábban szépsége és cuki kutyája miatt csodáltunk.

"Hiába választottak meg szépségkirálynőnek, nem voltam megelégedve az alakommal. A vékony testalkatom ellenére akadt egy kis narancsbőröm, és nem volt minden a helyén. Mióta intenzíven mozgok sokkal többet eszem, háromszor annyit, mint korábban. Az izomépítéshez kell az energia. Csirkemell, rizs, sushi, steak és marhahús, hal szerepel az étrendemben. Tésztás, sütis sohasem voltam, inkább csokis vagyok. Egyedül a meleg forró kürtőskalácsnak nem tudok ellenállni. Most, hogy vége lett a versenynek, eléggé lefáradtam, ezen a héten egészen biztosan bűnözök is. De készülök már a következő megmérettetésre, október végén indulok a Superbodyn."

Dombovári Vanda kisfia irigylésre méltó tulajdonságokkal rendelkezikhttp://www.life.hu/bulvar/20140923-dombovari-vanda-kisfia-gergo-irigylesre-melto-tulajdonsagokkal-rendelkezik.htmlÉletében először ült fel körhintára Dombovári Vanda kétéves kisfia, Gergő, aki nagyon élvezte a mókázást. A műsorvezetőnő nagyon szerencsés a kisfiával, aki irigylésre méltó tulajdonságokkal rendelkezik.TV + BulvárOrigoÁlomélet Sarka Kata módra - 28 évesen minden vágya teljesülthttp://www.life.hu/bulvar/20140924-sarka-kata-hajdu-peter-felesege-28-eves-lett-ebbol-az-alkalombol-leirta-mindent-elert-amit-szeretett.htmlKata születésnapja alkalmából közösségi oldalán áradozott áloméletéről. Hajdú Péter feleségének 30 éves kora előtt minden vágya teljesült, amit kislánykorában eltervezett. Mi lesz így vele?TV + Bulvár--Dér Heni családi fészket építene, de nincs idejehttp://www.life.hu/bulvar/20140923-der-heni-csaladi-feszket-epitene-a-volegenyevel-vincze-gabor-focistaval.htmlElsősorban már nem a karrierjére koncentrál Dér Heni, aki nyáron tartotta az eljegyzési buliját. A család ugrott az első helyre és persze a családbővítés.TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.