Alföldi Róbert szinte elolvadt a tehetséges színésztől

X-Faktor István a kiráy színész Little G Weevil Alföldi Róbert sírás RTL Klub tehetség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az X-Faktor szombati válogatóján a mentorok nem kímélték az énekeseket, volt, aki sírva fakadt és volt, akitől tátva maradt Alföldi Róbert szája.

Wunderlich József, a jóképű színész arca nem ismeretlen a nagyérdemű előtt és valószínűleg Alföldi Róbertnek sem, mert színházi körökben találkoztak már egymással. Mégis amikor József lazán belibbent a színpadra, Alföldi álla lesett és látszott rajta, hogy a fiú tehetsége nem hagyja hidegen. „Tudod azt, hogy így a Broadwayen énekelnek?" – tette fel a költői kérdést Little G Weevil, a fiú produkciója végén.

Forrás: RTLKLUB

„Tavaly végeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemen és most a Pécsi Nemzeti Színház tagja vagyok. Alföldi Róbert ismert már, mert annak idején, amikor a 25 éves István, a királyban keresték a szereplőket, akkor egy műsor kapcsán találkoztunk egymással. Az X-Faktorba azért jelentkeztem, mert szerettem volna kipróbálni magam egy más közegben, mint a színház, egy jó kaland számomra, aztán majd meglátjuk mi lesz belőle" – mondta József a Life.hu-nak.

József produkciója után a dráma sem maradhatott el. Krizsma Gwendolin Sarmen éneklés közben sírva fakadt, na nem a meghatódottságtól, hanem az izgalomtól.

„Van egy nagyon szép hangod, de minden olyan szakma, ahol színpadon kell állni a 80% százalékban a pszichés alkalmasságon múlik. Amikor valaki annyira fél és szorong, hogy mindent elfelejt, az nem alkalmas arra, hogy itt álljon" – savazta a lányt Alföldi Róbert.

Little G Weevil azonban megvédte a Sarment, aki sírás ide sírás oda, négy igennel továbbjutott.

Vastag Tomi nem akar a Vastag Csaba lennihttp://www.life.hu/bulvar/20140927-vastag-tomi-nem-akar-a-csabi-lenne.htmlVajon felismernék a rajongók Vastag Csaba bőrébe bújva testvérét, Vastag Tomit? Hogy mekkora a hasonlóság a két fiú között, ez vasárnap este a Sztárban sztár adásában kiderül.TV + Bulvár--Horváth Éva is fotós lesz!http://www.life.hu/bulvar/20140926-horvath-eva-egykori-modell-musorvezeto-is-fotos-lesz.htmlA dögös modell az utóbbi években rengeteg gyönyörű helyen fordult meg, amelyekről mindig megosztott képeket a közösségi oldalán. Bár imád a kamerák kereszttüzében lenni, úgy tűnik, most a másik oldalról is kipróbálná magát. TV + BulvárOrigoÉdes Élet-paródiát készített az Irigy Hónaljmirigyhttp://www.life.hu/bulvar/20140926-az-irigy-honaljmirigy-az-edes-elet-sztarjait-parodizalja-varga-vikort-cinthya-dictatort-ll-juniort.htmlMár 114 ezren nézték végig a legnagyobb videomegosztó portálon az Irigy Hónaljmirigy legújabb klipjét, amelyben az Édes Élet sztárjait parodizálták ki Varga Viktor Lehet zöld az ég című számának dallamára.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.