Iszlám Állam halál kivégzés lefejezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ismét egy túsz lefejezéséről tett közzé videót az Iszlám Állam. A 47 éves Alan Henninget tavaly decemberben ejtette fogságba egy fegyveres csoport Szíriában, ahol a férfi egy segélyszállítmányt kísért. A héten a korábban taxisofőrként dolgozó manchesteri férfi felesége videoüzenetben kérte szabadon bocsátását az iszlamistáktól.

Ez már a negyedik videó, amelyen az Iszlám Állam egy nyugati túsz lefejezését teszi közzé. Korábban két amerikai újságírót és egy brit segélymunkást végeztek ki az Irakban és Szíriában jelentős területeket birtokló csoport tagjai.

Forrás: AFP

A videón a dzsihadisták Barack Obama amerikai elnöknek üzennek. "Obama, légicsapásokat indítottál Szíria ellen, lecsapsz a mieinkre, úgyhogy mi is lecsapunk a tieid nyakára" - mondta egy maszkos fegyveres a felvételen.

A brit hatóságok megpróbálják minél gyorsabban ellenőrizni a felvétel hitelességét. David Cameron miniszterelnök kijelentette, hogy Alan Henning megölése ismét az Iszlám Állam barbárságát igazolja.

Elrabolták a fiamat!

Az utóbbi hónapokban két bátor nő állt ki a terrorszervezetek elé és személyes videoüzenetben kérték családtagjaik szabadon engedését. Erre a vakmerő cselekedetre korábban nem volt példa. Elrabolták a fiamat! Túszejtés, a család szemszögéből című cikkünket a témában itt érheted el!

"Ismertem a lefejezett újságírót"

Al Ghaoui Hesna, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője, aki korábban számos háborúból, konfliktusövezetből is tudósított, az Iszlám Állam terroristaszervezete által lefejezett újságírók közül az első áldozatot, James Foley-t személyesen is ismerte. Hesna nem akarta megnézni a kollégája kivégzéséről szóló videót, de a Life.hu-nak mesélt az érzéseiről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.