A showman a TV2-s kirúgása után a héten visszatérhetett az Édes Életbe, ráadásul a Nagy Ő folytatását forgatja saját produkciós cége. Közben Bea asszony saját műsort kap?

Ahogy a Life.hu is beszámolt róla, Győzikét kirúgták az Édes Életből, miután a stáb egyik hölgytagjával durván viselkedett. A csatorna azonban úgy tűnik, visszavette. A TV2 programigazgatója szerint azonban kevesebb gázsit kap és szigorúbb lett a szerződése. 

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

„Egy idő után úgy véltük, tudunk vele együttműködni, és nem lesz ebből probléma. Bízom benne, hogy tanult az esetből. A lapok által említett hatmillió nem igaz, rosszabb feltételekkel vettük vissza. Anyagilag nem járt jobban, és a többi kondíciót tekintve is szigorúbb a szerződés. Ha nem tudunk együttműködni, a szerződés bármikor felbontható, még botrány sem kell hozzá" – mondta az Origónak adott interjúban György Bence programigazgató. Hozzátette: a reality főszereplői forgatási naponként kapnak gázsit, azaz nem havi fizetés jár – ha nem forgatnak, nincs pénz sem.

Közben Bea asszony a konkurens csatornánál küzd a dzsungelben, kérdés, mi lesz, miután onnan hazajön, simán forgathat tovább az Édes Életben? Az Origo felvetésére erről a TV2 nem tudott mit mondani, az RTL pedig csak annyit válaszolt, hogy a szerződéseik nem tartoznak a nyilvánosságra.

Győzike pedig arról beszélt a portálnak, hogy Beának hamarosan indul egy új műsora, talán épp az RTL-csoport valamely csatornáján, ezért kérdéses, hogy ő visszatérhet-e az Édes Életbe. „Minket kirúgtak a TV2-től, de hamar találtunk munkát. A feleségem aláírt a dzsungeles műsorba, a TV2 pedig inkább visszavett, mert tudja, hogy a nézettség csak Győzivel az igazi!" – kommentálta. „Amúgy pedig igenis keményen dolgozunk, én például megszereztem a Nagy Ő című műsor jogait, azt készítjük a saját gyártócégemmel" - árulta el Győzike.

A teljes interjút IDE kattintva tudod elolvasni!