Az HBO-n vetített Terápia című sorozat második évadának díszbemutatóján jártunk. A kérdés adott volt: a főszereplőket, Máté Gábort, Csákányi Esztert és Nagy Zsoltot arról faggattuk, jártak-e valaha pszichológusnál, és ha igen, miért.

A Terápia díszbemutató előtti sajtótájékoztatóján a színészek nyitottan fogadták az intim kérdést, kérték-e valaha pszichológus segítségét egy-egy magánéleti válságuk kapcsán. Nagy Zsolt, aki a sorozatban édesapát és válásba megkeseredett férfit alakít, bevallotta, nemrég a való életében történt házasságának felbomlása miatt olyan mélypontra jutott, hogy szakemberhez fordult.

„A válásom kapcsán szükségem volt segítségre. Elhagytam a családom és ezt nagyon nehezen tudtam feldolgozni. Nem tudom, jót tett-e, de ahogy telik az idő, már jobban vagyok, nem érzem azt a súlyt, amit ez a szituáció rám tett. Nagyon sok idő kell ahhoz, hogy elpakolgassam magamban a problémákat. Azt a hatalmas fájdalmat, amikor elhagytam három gyermeket és kiléptem a családomból. A pszichológus adott kulcsokat, kínált megoldásokat, de nekem is dolgoznom kellett magamon. Ahhoz is időre volt szükségem, hogy végre úgy tudjak felkelni, hogy nincs nehézlégzésem, nincsenek rémálmaim" – magyarázta Zsolt.

Nagy Zsolt: "Hatalmas fájdalom volt, amikor elhagytam a családom" - Miért fordultak a magyar színészek pszichológushoz? tv bulvárFotó: Margitay Klára/Life.hu

Máté Gábor a sorozatban egy pánikrohamokkal küszködő politikust alakít. A színész bevallotta, a való életében kizárólag partnere miatt vállalkozott terápiára.

„Voltam már pszichológusnál, de nem magam miatt, hanem nők vettek rá különböző helyzetekben. Volt, aki párterápiára akart elvinni, de nem sikerült neki. Viszont volt olyan, akinek az érdekében egyszer kétszer elmentem, mert úgy éreztem, hogy így tudok segíteni rajta és magamon. Szerintem egy színésznek tilos pszichológushoz járnia, mert a gőzt a színpadon kell kieresztenie. Az nem baj, ha egy színésznek problémája van, mert később egy szerepben jól tudja majd használni, elő tudja hozni" – magyarázta Máté Gábor.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Mácsai Pál a sorozat pszichológusát Dargay Andrást alakítja.

"Voltam olyan élethelyzetben, hogy szakemberhez fordultam. Nem bírtam kijutni egy érzelmi zsákutcából. Kétszer mentem ülésre,beszélgettünk. Ez, úgyszólván, nem terápia… nem lehettem túl nagy bajban. Van, hogy külső segítségnélkül nem oldható meg egy mélyen gyökerező probléma” – mondta Mácsai Pál.

Máté Gábor, Csákányi Eszter, Mácsai PálFotó: Margitay Klára

Csákányi Eszter a sorozatban a Mácsai Pál által alakított Dargay András szupervizora.

„Nem járok pszichológushoz, mert színésznő vagyok. Nagyon hasonlít a két pálya. A szerepeim is mindig úgy közelítem meg, hogy nagyon alaposan foglalkozom a figurával. Egy pszichológus feladata ehhez hasonló, a paciensét ki kell nyitnia, ahogy nekem egy szerepet fel kell tárnom" – mesélte a színésznő.

/1410/Ter_p201410229407