Durván lealázta Aleska VV Évát - Kiütéses győzelmet aratott

VV Éva Celeb vagyok, ments ki innen! dzsungel Aleska Diamond Kruger Nemzeti Park
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bírói felügyelet mellett esett egymásnak a Celeb vagyok, ments ki! innen két nagy riválisa VV Éva és Aleska Diamond. A Facebookon már az adás előtt véleményt nyilváníthattak a nézők, hogy szerintük melyik lány üti ki a másikat. Azoknak lett igazuk, akik Aleska győzelmére tippeltek. 

Ezúttal nem verbálisan, hanem a ringben esett egymásnak VV Éva és Aleska. A szájkaratebajnok és az expornós artistalány nem kímélték egymást, Balázsék pedig úgy látták, hogy Aleska jobb fizikai állapotban van, mint a botrányhősnő. Éva egyébként az elejétől kezdve a kiütéses győzelemre gyúrt, Aleska szorgalmasan edzett. Nos, úgy tűnik, az utóbbi taktika jött be, Diamond kisasszony legyőzte legnagyobb ellenfelét.

Aleska győzelmének kihirdetését követően a lányok természetesen újra összevesztek. Éva nehezményezte, hogy az egykori felnőttfimes lány rúgta, ahol érte és az arcát is ütötte, ellenfele pedig úgy érezte, éppen vele voltak inkorrektek. Baukó javára írandó, hogy a történtek ellenére gratulált a győztesnek.

Forrás: Celeb vagyok!/Facebook
Smink nélkül a dzsungelben - Lehullott a máz a Celeb vagyok...! második szériájának lányairól ishttp://www.life.hu/bulvar/20141104-a-celeb-vagyok-ments-ki-innen-jatekosai-vv-eva-nyertes-zsuzsa-aleska-diamond-molnar-andrea-hevesi.htmlNem irigyeljük az RTL Klub celebkínzó műsorának szereplőit, amikor hazatérve leülnek az internet elé, és visszanézik a róluk készült felvételeket. Ahogy a jó modoruk - már akinek volt -, úgy a jótékonyan ápoló és eltakaró sminkjük is Budapesten maradt.TV + BulvárOrigoKelemen Anna nyomdokaiba lép Demcsák Zsuzsa http://www.life.hu/bulvar/20141103-kelemen-anna-keresztes-ildiko-utan-demcsak-zsuzsa-is-oneletrajzi-konyvet-ad-ki.htmlNem is igazi celeb az, aki nem dobott az elmúlt években piacra valamiféle könyvet, önvallomást, önéletrajzot, regényt - nevezzük bárminek is ezeket az írásos haknikat, amelyek középpontjában általában olyan történések állnak, amelyeket az átlagember többnyire csak a legbizalmasabb barátainak mondana el. Ha csak az emúlt néhány hét celebirodalmát nézzük: Keresztes Ildikó, Kelemen Anna után Demcsák Zsuzsa is kitette letette az asztalra, amije van.TV + BulvárOrigo"Bárdost nézni olyan, mint a sótlan levest kortyolgatni...."http://www.life.hu/bulvar/20141103-bardos-andras-a-celeb-vagyok-ments-ki-innen-szereploje-tamadasokat-kap-a-facebookon.htmlAhogyan már említettük, nem csak az olvasók, de mi is megdöbbentünk azon, hogy van az a pénz, amiért Bárdos András haja is korpásodik. A tévés szereplése a Celeb vagyok, ments ki innen! című dzsungelrealiytiben már csak azért is különös, ugyanis András pontosan tudta, hogy egykori ValóVilág-szereplővel, pornóssal (és a többi) kerül közös képernyőre. Oké, Pákóra éppen nem számított, így ha a többieket nem is, de a didikirályt a blogposztjában is nyíltan véleményezi.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.