Celeb vagyok, ments ki innen! dzsungel Erdei Zsolt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Erdei Zsolt alig több mint két hete a dzsungel királyának titulusával érkezett haza a legnagyobb dél-afrikai természetvédelmi terület mellett található dzsungelből. Madár legnagyobb bánatára koronával, de üres kézzel tért haza: nem tudott ajándékot venni szeretteinek.

Hiába szeretett volna valami aprósággal kedveskedni itthon maradt szeretteinek, koraszülött kislányának és a szerelmének, illetve előző házasságából született kisfiának, még arra sem volt ideje, hogy a reptéren beszerezzen valami apróságot. Ennek ellenére nem tért haza üres kézzel: kisfia a legszemélyesebb ajándékot kapta tőle.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"Amikor megérkeztünk, gyorsan a szállodába vittek minket, majd bezártak a táborba. Amikor kikerültünk szinte máris indultunk haza. Épphogy elértük a repülőnket, még a reptéren sem maradt annyi időm, hogy valami szuvenír után nézzek. Ennek ellenére nem kellett üres kézzel átölelnem a kisfiamat. A piszkafámat, azt a 60 cm hosszú, kicsit görbe botot adtam neki, amivel három hétig a tüzet piszkálgattam. Ebbe a szép emlékbe a kisfiamnak a konyhakéssel belefarigcsáltam, hogy 'Afrika 2014' és két állatot. Egy csótányt, mert azokat eresztettek a legtöbbet a fejemre és ezeket kellett megennem, és egy impalához hasonlító négylábút. A kisfiam kifejezetten örült neki, hogy nem egy méregdrága játékkal leptem meg, hanem egy saját kezűleg készített emlékkel" - árulta el Madár, aki meglepődött, hogy nyolcéves fia szinte minden este nézte.

„Az édesanyja megengedte neki, hogy nézze a műsort, amit én hasonló helyzetben nem biztos, hogy megtettem volna, ugyanis 12 éven felülieknek szólt. De az apukájára nagyon kíváncsi volt, így megértettem, hogy sokáig fent maradhatott" - mondta Madár, aki lélekben megerősödve került ki az afrikai kalandból. Erről sztárszerzőnknek, Szili Nórának vallott.

Fekete Pákónak a bulizás és az ivás fog legjobban hiányozni a dzsungelbőlhttp://www.life.hu/bulvar/20141110-az-rtl-klub-celeb-vagyok-ments-ki-innen-dzsungeleben-fekete-pako-kiesese-utan-elszolta-magat.htmlAurelio után Fekete Pákó sem tett lakatot a szájára és kiesése után élő adásban szólta el magát, hogy a Celeb vagyok, ments ki innen! dzsungelében időnként felöntenek a garatra a szereplők.TV + BulvárBárdos Andrást nem nézhetik a gyerekeihttp://www.life.hu/bulvar/20141105-bardos-andrast-nem-nezhetik-a-gyerekei-a-celeb-vagyok-ment-ki-innenben.htmlBárdos András gyermekei, Anna és Ádám nem követhetik estéről estére édesapjuk kalandjait. Édesanyjuk szigorúan ágyba parancsolja az iskolás lurkókat, akik csak másnap reggel értesülhetnek édesapjuk dzsungeléletéről.TV + Bulvár--Puskás Peti kapta a legkevesebb szavazatot - tűz hazahttp://www.life.hu/bulvar/20141108-puskas-peti-tavozik-a-dzsungelbol-a-celeb-vagyok-ments-ki-innen-jatekbol.htmlNem tört össze a lelke Puskás Petinek, amikor megtudta, számára véget ért a dzsungelbeli társasjáték. Sőt szemmel láthatóan megkönnyebült, és ha nem is mondta ki, az arcára volt írva: - úgy megy haza, mint akit puskából lőttek ki.TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.