Rájár a rúd a Hal a tortán szereplőire

Forrás: Noguchi Porter Novelli -
TV2 Hal a tortán Kökény Attila Sági Szilárd Megasztár rosszullét zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sági Szilárd rosszul lett, Kökény Attilát pedig szexuális felkéréssel keresték meg perverz hölgyek. Mi jöhet még hétfő reggel?

A Hal a tortán forgatásán lett rosszul Sági Szilárd. A gasztrokibic szédült és kapkodva vette a levegőt. Kollégái annyira megijedtek, hogy azonnal mentőt hívtak - írja a Bors.

Forrás: Noguchi Porter Novelli

"Forgatok, rendezvények házigazdája vagyok, és emellett három héten belül be kell fejeznünk az építkezést, hiszen jön a karácsony. Ám a szervezetem megálljt parancsolt. Nem akarom hosszú távon két végén égetni a gyertyát, tudom én is, hogy nem szabad. Most heti hét napot dolgozom. A következő pár hét még ilyen lesz, aztán a gyerekek és a család lesz a középpontban" – magyarázta Szilárd.

A műsor másik szereplőjét, Kökény Attilát pedig különös kéréssel keresik meg a hölgyek.

Forrás: TV2

„A Sztárban sztárban többször viseltem női ruhát. Natalia Oreiróként is sikerem volt, és az egyik fellépést követően egy érdekes levelet kaptam a közösségi oldalamon. Egy hölgy azt írta, hogy nagyon tetszem neki, és azt mondta, szívesen elhívna randizni, csak valami női cuccot kellene felvennem. Nos, mindenkit el kell keserítenem! Egyáltalán nem randizom, sem női ruhában, sem máshogy. Nagyon szeretem a feleségemet, de ha ő esetleg nem lenne, akkor sem hiszem, hogy lenne esélye rajongónak" – mesélte Attila a Blikknek, akit nemrég két nő együtt akart behálózni, de természetesen őket is elutasította.

Élet-halál között S. Nagy István, a legendás dalszövegíróhttp://www.life.hu/bulvar/20141201-s-nagy-istvan-legendas-dalszovegiro-szivinfarktust-kapott-az-eleteert-kuzd-felesege-csongradi-kata.htmlA legendás dalszövegíró néhány nappal ezelőtt szívinfarktust kapott, kórházba szállították és intenzív osztályon küzd az életéért.TV + Bulvár--Zsuzsa lett a VV7 első kiválasztottjahttp://www.life.hu/bulvar/20141130-zsuzsa-lett-a-valo-vilag-7-elso-kivalasztottja.htmlEljött a nagy nap a villalakók számára, ma kipróbálhatták, milyen jelet rakni ellenfeleikre.TV + BulvárAlföldi Róbert: "Borbély Ricsi igazi hiánycikk"http://www.life.hu/bulvar/20141130-alfoldi-robertnyilatkozott-a-mentoraltjarol-borbely-ricsirol-aki-kiesett-az-x-faktorbol.html"Szerintem ez egy kreált helyzet volt" - vélte Alföldi Róbert, az X-Faktor legutóbbi kiesőjének, Borbély Ricsinek a mentora. "Ricsin nincs páncél, és a legőszintébb ember, de valamit mondani kellett arra, miért őt szavazták ki a show-ból."TV + BulvárRTLKLUB

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.