Tovább gyilkolják a magyar nyelvet a Való Világban

újítás Való Világ 7 nyelv magyar nyelv összefoglaló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A villalakók sajtótájékoztatót rendeztek, ahol Zsuzsát és Vikcsut faggatták izzasztó kérdéseikkel. Várható volt, hogy az ellenfelek oda szúrnak, ahova tudnak, Zsuzsát főként kisfia miatt érte támadás. A Vikcsunak célzott kérdések üvöltözésbe fulladtak, úgy tűnt, nagyon fél a párbajtól.

Korábban már összegyűjtöttük, de nem kevés nyelvújítást hallhattunk a vasárnap esti összefoglalóban.

"Próbáltam azért nem eluralkodni ennek az érzésnek” – kommentálta Robin, hogy a Mikulás ellátogatott a villába.

“Engem mindig a gyermekemmel próbáltak bántani... de én ennek nem hagytam nyomot" – fogalmazta meg sérelmét Zsuzsa.

Forrás: VELVET ART BT/Barsony Bence

"Bármilyen tanulságot tanultam, nem tudom megosztani" – sajnálkozott Edina, aki sokáig arra törekedett, hogy “a sértődés senkire se essen” azáltal, hogy átállt a másik csapatba.

Bizony, mert ez történt: úgy tűnik, a szombaton semlegessé vált Edinának elég volt néhány kedves szó a párbajtippeket adó VV5 Attilától, és átállt a Vikcsu-ellenes csapatba. A Párbajtanoda alapítója, Attila egészen a stúdióig kísérte Zsuzsát, hogy még az utolsó pillanatban is támogathassa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.