Ezekről beszéltünk 2014-ben – Az év magyar botrányai

Forrás: TV2, Hámori Zsófia/Life.hu -
botrány 2014
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Néhány híresség nevét többször emlegettük az év során, mint másokét, ám nem feltétlenül mindig pozitívan. Ki ne hallott volna a herevasalásról vagy arról, hogy Jude Law kit vitt a hotelszobájába budapesti tartózkodása alatt? Összegyűjtöttük, kiktől volt hangos a sajtó 2014-ben. 

Átigazolások

Meglepte a TV-nézőket, hogy Ördög Nóra hirtelen az RTL-től a konkurens TV2-höz igazolt. A csatorna egyik vezető arca 13 évet töltött az RTL képernyőjén. Helyette a TV2 Jóban Rosszban című sorozatából ismert színésznőt, Szabó Zsófit szerződtették, aki életében először áll kamerék elé műsorvezetőként. Ő kapta meg Nóra helyett az X-Faktor háziasszonyának szerepét.
Nem Zsófi az egyetlen, aki otthagyta a TV2-t, a napokban Tatár Csilla is több mint 10 év után döntött úgy, hogy inkább az MTVA-nál építi a karrierjét. Vujity Tvrtko is távozott a a Tv2-től. Bochkor Gábor viszont a Music FM-nél kapott reggeli műsorvezetői állást, több év kihagyás után.

Forrás: TV2, Hámori Zsófia/Life.hu

Botrány a Morning Show-ban

Szeptemberben hatalmas port kavart, hogy az ország legismertebb rádiósai, Sebestyén Balázs és Vadon Jani a szokásos, sajátos humorukkal, nevetgélve dolgozták fel az ELTE gólyatáborában augusztusban megerőszakolt lány történetét. A Nőkért Egyesület panaszt nyújtott be ellenük a médiahatósághoz, Hujber Ferenc pedig annyira kiakadt, hogy nyílt levelet írt Balázséknak, amelyben felszólította őket, inkább tűnjenek el a médiából, és még a Celeb vagyok, ments ki innen!-ben való szereplését is visszamondta, ugyanis nem akart a Vadon-Sebestyén párossal forgatni.

Fotó: Hajdó D. András

Berki Krisztián herevasalása

Hetekig az ex-fradis herevasalásától volt hangos minden. Dr. Tizedes György vállalta Berki extrém kérését, Magyarországon ez volt az első olyan eset, hogy ránctalanná tettek egy herét. A művelettől nem hatódott meg Berki kislányának édesanyja, Pamela, aki később elhagyta a celebet.

Forrás: Facebook/Berki Krisztián

Zimány Linda és Jude Law afférja

A magyar modell, Zimány Linda lett Jude Law választottja, mikor a sztár Magyarországra érkezett Jason Stathammel közös filmjét forgatni. Az egyik belvárosi szórakozóhelyen kapták lencsevégre Zimány és Jude heves csókcsatáját, majd utána együtt látták őket távozni a helyszínről.

Aurelio feltalálta a helikoptert

A VV6 óta ha azt mondják, helikopterezés, sajnos nem a jármű jut eszünkbe elsőre. Örökre beleégett a TV-nézők retinájába, ahogy VV Aurelio minden adandó alkalommal megpörgette a férfiasságát.

Bajor Imrét ciánnal kezelték

Bajor Imrét alternatív gyógymódokkal kezelték. Nagy vitát gerjesztett, mikor kiderült, a színésznek ciántartalmú, törzskönyvben nem engedélyezett B-17 vitamint adott az őt kezelő alternatív gyógyász. Orvosok szerint a természetgyógyászok csak a pénzt akarták kicsikarni a gyógyíthatatlan beteg színészből.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Győzikét kirúgták a TV2-től

2014. július 23-án, az Édes Élet forgatásán Gáspár Győző megrángatta és durván szidalmazta a műsor stábjának egyik hölgytagját. "Kollégánkat csak a helyszínen tartózkodó férfi munkatársak beavatkozása óvta meg a további bántalmazástól. A TV2 Csoport kiáll munkatársai mellett, és határozottan elítéli az erőszak minden formáját, legyen az verbális vagy fizikai. Éppen ezért a történtek miatt, azonnali hatállyal beszüntetjük a közös munkát Gáspár Győzővel" – állt a csatorna hivatalos közleményében.

Forrás: Origo

A ValóVilág 4 győztese, Alekosz levelet írt Zuckerbergnek

Nagy Alekosz Érdről magyar nyelven üzenetet küldött a Facebookon Mark Zuckerbergnek, arra kérve, engedélyezze, hogy ötezernél több barátja legyen. Enélkül nem lehet kapcsolatban mindenkivel, és ettől nagy nyomás alatt van. Miután a Facebook atyja két napig nem válaszolt Alekosz levelére, bedühödött, és megfenyegette, de mindhiába. A VV győztese fejébe vette, hogy akkor pedig személyesen kéri számon Zuckerberget. Terve megvalósításához a 100 leggazdagabb magyarhoz fordult anyagi támogatásért amerikai utazása finanszírozására.

Forrás: RTL Klub

Megmutatta gyönyörű kislányát Hujber Ferenchttp://www.life.hu/bulvar/20141218-hujber-ferenc-a-tv2-hal-a-tortanjaban-mutatta-meg.htmlA TV2 Hal a tortánjában szerda este Hujber Ferenc főzött. A bevásárlásra elvitte magával a hatéves Noelt, majd kamerák előtt dédelgette kislányát, Noát. TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.huTatár Csilla: „Életem végéig gyászolni fogom a meg nem született kisbabánkat"http://www.life.hu/bulvar/20141218-tatar-csilla-elvesztette-kisbabajat-gonczi-gabortol-eloszor-meselt-errol-a-tragediarol.htmlTatár Csilla a Story magazinnak adott interjújában beszél hosszasan arról, miért 2014 eddigi legrosszabb éve. Válása és munkahelyváltása ismert, babája elvesztéséről azonban még soha nem nyilatkozott. Eddig.TV + BulvárOrigoMegmenekült a kombinált házasságtól a Rising Star versenyzője, Singh Vikihttp://www.life.hu/bulvar/20141213-singh-viki-indiai-gyokerekkel-rendelkezik-megmenekult-a-kombinalt-hazassagtol.htmlA Rising Star énekesnője, Singh Viki indiai gyökerekkel rendelkezik, édesapja Indiából költözött Magyarországra. Vikit arról kérdeztük, hogyan befolyásolta az indiai kultúra.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.