Elátkozott széria a ValóVilág7? Tragédia tragédia hátán a villában

Forrás: RTL Sajtóklub -
nagymama halál ValóVilág7 epekő VV Edina nagyszülő hasnyálmirigy gyász VV Dóri VV Maci
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem valami szerencsések a ValóVilág 7 szériájának szereplői. Ötven nap alatt két villalakó is olyan hírt kapott, amelynek hallatán következmények nélkül feladhatta volna a játékot, ők azonban maradtak. Hétfőn este azonban Macinak véget ért a VV7.

A műsorban először - még decemberben -, Dórinak kellett szembesülnie a gyásszal. A riportszobában, kamerák kereszttüzében közölték a lánnyal, hogy elvesztette szeretett nagymamáját, aki nagyon fontos volt számára. A szilikonlánynak a műsor oldalán található adatlapján az olvasható, hogy legnagyobb félelme a szerettei elvesztése. Illetve az is, hogy nem fordulhat elő olyan helyzet, amiért feladná a játékot. Dóra valóban tartotta magát a szavához, továbbra is a villában marad. Már csak azért is, mert a nagyi azt kérte unokájától, semmiképp ne adja fel a küzdelmet. A lány a temetésre természetesen kimehetett a villából.

Forrás: RTL Sajtóklub

A múlt héten VV Edinát érte hasonló sorscsapás. A műsorszerkesztők neki is felajánlották, hogy ha úgy gondolja, következmények nélkül elhagyhatja a játékot. A baróti lány a nagypapáját veszítette el. Vele is az édesanyja közölte a rossz hírt, ám ő Dórihoz hasonlóan szintén úgy döntött, tovább játszik. A tragédia akár meg is kavarhatta volna a kiválasztás menetét, ugyanis többen elgondolkodtak, hogy mégsem a gyászoló lányra teszik a jelet. Edina azonban kijelentette, erős marad és a végsőkig küzd. Bár a kiválasztott Zsu lett, nagy esélye van arra, hogy a párbaj kihívottja legyen.

Forrás: RTL Sjatóklub

Súlyos egészségügyi problémával kellett szembesülnie VV Macinak. A túlsúlyos játékos a Dennissel külső helyszínen eltöltött vacsora után lett először rosszul, nagyon fájt a hasa, komoly görcsei voltak, így a vasárnapi kiválasztás előtt mentő vitte el. Ami ezután következett, arra ő sem gondolt, az orvosai szerint több kivizsgálásra is szüksége van, ugyanis epekövei lettek és hasnyálmirigy-gyulladása van. Hetekig kórházban kell maradnia, így kénytelen volt feladni a játékot. Lilu, a műsor vezetője is kimerült, két hét pihenőt kért a csatornától, ugyanis állandó gyomorfájással küzd.

Korábban is történtek tragédiák

A ValóVilág történetében nem először szembesült gyásszal játékos. Az első széria szereplője VV Oki a - már régóta súlyos beteg - lányát veszítette el, de hosszas vacillálás után maradt a játékban.

A negyedik széria villadokiját, VV Lacit először gerincsérve miatt kellett a villából a Szent Imre kórházba vinni. Ekkor még folytathatta a játékot, ám kálváriája itt nem ért véget. Később mellkasi problémák miatt került kórházba. Az orvosok megállapították, nincs szervi baja, panaszai pszichés eredetűek. Ekkor ismét visszatért a villába, majd pár nap múlva feladta a játékot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.