Demcsák Zsuzsa Kiss József válás sajtó családon belüli erőszak testi sértés megcsalás bulvár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A TV2 műsorvezetőjének és volt férjének, Kiss Józsefnek a kálváriája már évek óta tart. Szinte minden nap kiderül valami új fordulat az ügyben. Csütörtök reggel például három lapban is találkozhattunk a történetükkel, főleg az exférj szemszögéből. Ezekből szemezgettünk. 

Ahogy a Life.hu is beszámolt róla, első fokon a bíróság minden vádpont alól felmentette Demcsák Zsuzsa volt férjét az ellene indított büntetőperben. A férfi ellen rongálás, lopás és súlyos testi sértés kísérlete volt a vád. A Mokka műsorvezetője korábban Facebook-oldalán reagált a felmentés hírére. Most úgy tűnik, tovább tárgyalják az ügyet. Demcsák Zsuzsa volt férje pedig nem is egy, hanem egyszerre három bulvárlapnak is nyilatkozott, amelyek ugyanazon a napon jelentek meg.

Forrás: TV2

hot! magazin:

József a magazin arra a kérdésére, hogy megpróbálná-e újra a feleségével, a következőt válaszolta: "Soha, ennek vége. Ha ezzel a nővel maradok, pár éven belül meghalok tüdőrákban. Gyakran éreztem úgy, mintha ült volna valakit a mellkasomon" - nyilatkozta a volt férj.

Story magazin:

A Story magazinban a következő emléket elevenítette fel József: "Köztünk nagyon működött a kémia, ha hullámvölgyben voltunk, a testiség volt a legjobb gyógymód. Mégsem voltam elég neki. Nagyon megviselt, amikor a telefonján, majd a laptopján olvastam más férfiaknak küldött szerelmes üzeneteit. Egyik éjjel borozós buliból jött haza, arra ébredtem, hogy hangosan szidalmaz, miért nem mentem érte. A mellkasomra ült, tépte, szaggatta a pizsamámat."

Blikk:

A Blikknek pedig Zsuzsa szeretőiről mesélt József: "Zsuzsa fűvel-fával megcsalt. Ismert politikus, vitorlásversenyző és cégvezető is volt a partnere, de egy egy nős világsztár tenoristával is összemelegedett a házasságunk alatt" – mondta a férfi, aki azt állítja: bizonyítékokkal is alá tudja támasztani kijelentéseit.

Zsuzsa korábban kijelentette: csak nyugalmat kér.

Újabb fordulat Zámbó Jimmy halála ügyébenhttp://www.life.hu/bulvar/20150204-zambo-jimmy-zenesz-a-kiraly-halala-ugyeben-ujabb-fordulat-a-koronatanu-hule-eva-halala-utan.htmlKiderült: a magát koronatanúnak nevező Hulé Éva, Jimmy tavaly áprilisban elhunyt rajongója, állításával ellentétben, nem volt ott a király halála percében.TV + Bulvár--Gregor Berni darabját levették a repertoárról - neki nem is szóltakhttp://www.life.hu/bulvar/20150204-gregor-bernadett-szineszno-gazlang-cimu-darabjat-amelyben-foszereplo-levettek-a-repertoarrol-ujpesti.htmlA színésznő felháborodott az eljáráson, mert a Újpesti Színház nem is tájékoztatta, hogy 2 előadás után levették a Gázláng című darabot a műsorról.TV + Bulvár--Márkahamisítóra csaptak le Sebestyén Balázsékhttp://www.life.hu/bulvar/20150204-sebestyen-balazs-vadon-jani-a-class-fm-morning-showjaban-markahamisitora-csapott-le.htmlÉlő adásban hívták fel Balázsék egy online oldal üzemeltetőjét, aki engedély nélkül árult Morning Show-s csecsebecséket.TV + BulvárFotó: Hajdú D. András - OrigoVámos Erika thaiföldi nyaralása csúfos véget érthttp://www.life.hu/bulvar/20150203-vamos-erikat-thaifoldi-nyaralasa-csufos-veget-ert-elloptak-a-bankkartyajat-a-repuloteren.htmlA vagány műsorvezető hátizsákkal barangolta végig a távol-keleti országokat. Hazafelé azonban kirabolták a reptéren.TV + BulvárOrigoAlekosz sem mehet idén a Story-gálárahttp://www.life.hu/bulvar/20150204-alekoszt-a-valovilag-egykori-szereplojet-kiszel-tundehez-hasonloan-nem-hivtak-meg-story-galara.htmlKiszel Tünde után Alekosz is jelezte, nem kapott meghívót a Story magazin nagyszabású partijára, mert „persona non grata"-nak nyilvánították.TV + Bulvár--Részegség után paranoia a ValóVilág-villában - Nagyon unatkozhatnak a játékosokhttp://www.life.hu/bulvar/20150205-a-valovilag7-jatekoa-vv-laci-ugy-veli-figyeli-egy-galamb.htmlAmióta Dennis visszatért a párbajról a villába, az eddiginél is furábban viselkednek a lakók. Szerdán este Lacin nevettünk a legtöbbet. TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.