Ezért megérte Japánba látogatni: három cuki fotó Vilmos hercegről

Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi -
fotó Japán szamuráj Vilmos herceg oroszlántánc diplomácia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vilmos herceg - Katalin hercegnő nélkül - Japánba látogatott, ahol négy napot töltött. Valószínűleg maga a látogatás is fontos, az viszont biztos, hogy ezért a három fotóért megérte, hogy elutazzon.

Az első képen Abe Sindzó japán miniszterelnökkel együtt, jukatába öltözve készül vacsorájának elfogyasztására.

Forrás: MTI/EPA

A második képen szamurájjelmezt visel. Az MTI szerint fontos tudnunk azt is, hogy a fotó az NHK japán tévétársaság egyik stúdiójában készült.

Forrás: MTI/EPA/PA/Arthur Edwards

A harmadik képen homlokcsókot kap egy oroszlántáncostól.

Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi

Na, de hol van mindeközben Katalin hercegnő? Itt eláruljuk!

Álomszép kertek Japánban

Ahol nem csupán testközelből csodálhatod meg az évszakok változását, hanem megismerkedhetsz azzal a művészeti formával, amely több mint 1000 éve finomodott egyfajta lélekgyógyító hellyé. Az ősi főváros, Kiotó több, a Világörökségi Listán szereplő kertnek ad otthont, ám az országban másutt is élvezheted a természet háborítatlan nyugalmát és földöntúli szépségét. A Life.hu egy magával ragadó utazásra invitálja a japán kultúra szerelmeseit!
Hogy micsoda? Károly herceg kiszolgáltatta a sajtónak fiait, Vilmost és Harrythttp://www.life.hu/csalad/20150220-karoly-herceg-informaciokat-szolgaltatott-ki-vilmos-hercegrol-es-harry-hercegrol-a-jo-hirneve-miatt.htmlA brit királyi család közeli forrásai szerint a 66 éves trónörökös már egészen Vilmos és Harry herceg kisgyermekkora óta ad titkos információkat a sajtónak fiairól, illetve a tragikusan elhunyt Diana hercegnőről. Mindezt azért, hogy magát jobb színben tüntesse fel a brit médiában.Család--Vilmos fürdőnaciban, Pippa bikiniben - Így nyaralnak Katalin hercegnőékhttp://www.life.hu/csalad/20150203-katalin-hercegno-testvere-pippa-middleton-bikiniben-vilmos-herceg-furdonadragban.htmlNagy-Britannia leghíresebb fenekének tulajdonosát gyönyörű zöld bikiniben szúrták ki vasárnap Mustique szigetén. Katalin hercegnő és családja élvezi a luxusnyaralást - erről szivárgott ki néhány fotó.Család--Hogy miért küldte el a fenébe Matt LeBlanc Vilmost és Harryt?http://www.life.hu/news/20150115-matt-leblanc-elkuldte-a-fenebe-vilmos-herceget-es-harry-herceget.htmlA Jóbarátok sztárjának elege lett, hogy mindenki ugyanazzal a kérdéssel zaklatja. A színész Connan O'Brien show-műsorában mondta el, mit válaszolt a két hercegnek, amikor azok a már unalomig ismételt kérdést szegezték neki.NewsOrigoVilmos herceg az állatok mellett kampányolhttp://www.life.hu/news/20141218-vilmos-herceg-a-veszelyeztetett-allatok-leolesenek-es-az-illegalis-vadaszatoknak-veget-venne.htmlKatalin férje, Vilmos herceg véget vetne az illegális vadászatoknak és a veszélyeztetett állatok leölésének. A királyi család többi tagja azonban nem osztja a véleményét...News--Katalin nélkül készül a Távol-Keletre Vilmos herceghttp://www.life.hu/news/20141128-vilmos-herceg-katalin-hercegno-nelkul-keszult-japanba-es-kinaba-jovo-evben.htmlCambridge hercege a királynő utasítására hagyja magára családját pár hétre, hogy Kínába és Japánba látogasson. Így várandós felesége, Katalin is egyedül marad egy kis időre.News--Mi már tudjuk, hogy nézne ki Katalin és Vilmos kislányahttp://www.life.hu/csalad/20140909-katalin-es-vilmos-masodik-gyermeke-igy-nezne-ki-ha-kislany-lenne.htmlCambridge hercege és hercegnője hétfőn hivatalosan is megerősítették, hogy úton van a második baba. Mi eljátszottunk a gondolattal, hogyan festene a csöppség, ha kislány lenne. Íme, az eredmény.Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.