Repülőgép-vezető lett Cooky

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub -
Music Fm vezető vizsga Cooky repülőgép drága millió
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rádiós valóra váltotta álmát: pénteken letette a hetedik engedélyhez szükséges utolsó vizsgát, és immár megkaphatja a CPL-t, azaz a kereskedelmipilóta-szakszolgálati engedélyt.

A Music FM műsorvezetőjéről már régebben kiderült, hogy rádiós pályafutása után pilótaként szeretne dolgozni. Cooky most végre igazán a fellegekben érezheti magát, ugyanis 8 év után nagyrepülőgépeket vezethet - írja a Blikk.

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub

„Évekkel ezelőtt úgy álltam neki, hogy mindenképpen Boeinget akarok vezetni, és hamar kiderült, érzékem van a repüléshez, jól tudok egyszerre több dologra figyelni, bár rádiósként ezzel régóta tisztában voltam. Rengeteget tanultam, és egy csomó tanfolyamot elvégeztem, hogy mind a 15 tantárgyból le tudjak vizsgázni a repülésmeteorológiától kezdve a légijogon át a hajtóműismeretig. Több mint 235 órát repültem, pedig 200 is elég lett volna. A múlt héten szinte mindennap vezettem a kétmotoros Diamond 42-es gyakorlógépet, és az 540 kilométeres repülést is teljesítettem" – mesélte Cooky, aki nem tagadta, ez bizony drága mulatság volt. Hozzávetőleg 14 millió forintot fektetett a vizsgáiba, de nem bánta meg az anyagi ráfordítást.

„Ez bizony ennyibe kerül! 12 millió alatt nem lehet megúszni, mert a 170 milliós gépen minden tanóra drága, a tanfolyamokról nem is beszélve, de a legolcsóbb tankönyv is legalább 10 ezerbe kerül. Az sem ritka, hogy valaki 17-18 milliót fizet érte" – vázolta a Music FM műsorvezetője, aki azért nem szeretne az éterből kirepülni.

Vészesen fogy VV Gigihttp://www.life.hu/bulvar/20150227-egyre-sovanyabb-vv-gigi-az-egykori-villalako.htmlTiszta csont és bőr VV Gigi, aki nem fogyókúrázik, mégis rohamosan fogy.TV + BulvárOrigoSikeres modell lehet Bajor Imre fiahttp://www.life.hu/bulvar/20150309-bajor-imre-fia-marci-sikeres-modell-lehet.htmlMíg nővére, Lili színésznőnek készül, könnyen lehet, hogy Marci a modellszakmában lesz sikeres. TV + Bulvár--Hihetetlen! VV Aurelio spórolni kezdetthttp://www.life.hu/bulvar/20150305-hihetetlen-vv-aurelio-sporolni-kezdett-es-nem-kolti-a-penzet.htmlIsmét óriási fordulat következett be Aurelio életében. A havi 1 millió forint felett rendelkező fiatalember spórolni kezdett.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.huÍgy nyaralnak a celebek: Horváth Éva spirituális utazáson járthttp://www.life.hu/bulvar/20150304-horvath-eva-modell-musorvezeto-spiritualis-utazason-jart-burmaban-majd-thaifoldon-pihent.htmlA műsorvezető a távoli és titokzatos Burmában járt, ahol nem csak a buddhista vallás építészeti csodáival ismerkedett. Egy thaiföldi tengerparti pihenés is belefért az utazásba, ahol az elmúlt év fáradalmait pihente ki.TV + Bulvár--Drogot kevertek Danics Dóra italábahttp://www.life.hu/bulvar/20150308-drogot-kevertek-danics-dora-italaba-az-enekesno-az-x-faktor-4-szeriajaban-gyozott.htmlSokkoló történetet osztott meg közösségi oldalán az X-Faktor 4. szériájának győztese. TV + BulvárFotó: Szabó Gábor - OrigoAndy Vajna: „Az első repülőgépem sok évvel ezelőtt lezuhant"http://www.life.hu/bulvar/20150306-kiderult-andy-vajna-producer-elso-maganrepulogepe-sok-evvel-ezelott-lezuhant-es-mindenki-aki-rajta.htmlA sikeres producer elmesélte, miért nem használja a magánrepülőgépét és miért mondott le végleg erről a luxusról.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.