Már nem csak AIDS ellen védő kézspray-je, de hatmilliós csincsillabundája is van Éden Beusnak

Forrás: TV2 -
Éden Beus Éden Hotel 3 Éden Hotel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Éden Beus a Hotel azon lakója, akinek véd az AIDS ellen a kézfertőtlenítője, aki Loki szerint annyira ostoba, hogy még a plüssei is felakasztják magukat néha, és aki ciciszületésnapot ünnepelne. Ezúttal egy bundaüzletben hívta fel magára a figyelmet. 

Korábban megmutattuk, milyen luxusautót vezet a mindössze 19 éves lány, aki egy escortoldalon is megtalálható, de ő tagadja, hogy árulná a testét.

A puncitetkós játékost néhány napja szúrta ki a Bors olvasóriportere, amint egy hatmillió forintos csincsillabundával távozik egy üzletből.

Forrás: TV2

"Valóban elvittem onnan egy gyönyörű bundát, de senki nem mondta, hogy megvettem. Szeretem a szép ruhákat, de ki nem állom a műszőrmét és a gagyit" – közölte Beus a Borssal, aki az elpusztult csincsillákkal kapcsolatban is reagált. – "Az vesse rám az első követ, aki nem evett még csirke- vagy marhahúst, nem vásárolt bőrcipőt, és az autójában sem bőrülés van. S hogy miből telik minderre? Aki elegendő mennyiségű készpénzt ad nekem, annak elárulom a titkom."

Húúúúha! Ekkora szexet még nem láttunk valóságshow-ban!http://www.life.hu/bulvar/20150331-eden-adam-es-eden-melanie-az-eden-hotel-3-jatekosai-hatalmasat-szexeltek.htmlEkkora szexet még tényleg nem láttunk a realitykben! A párként beköltöző Éden Ádám és Melanie már első este egymásnak estek, de még hogy...TV + BulvárNyugi, nem csak a ValóVilág-szereplőkből lesznek énekesekhttp://www.life.hu/bulvar/20150331-eden-apolka-az-eden-hotel-3-volt-jatekosa-enekesno-akar-lenni.htmlAz Éden Hotel 3 legutóbb kiesett játékosa hírnevét kihasználva karrierjét építgeti, és ő is énekesnő szeretne lenni, ahogy sok másik valóságshow-szereplő is. TV + BulvárOrigoSzelfi helyett mellfit posztolt VV Dórihttp://www.life.hu/bulvar/20150331-vv-dori-a-valo-vilag-7-jatekosa-mell-szelfit-keszitett-magarol-facebookon.htmlNem is szelfit, annál inkább mellfit posztolt a Facebookra az óriáskeblű VV Dóri. Férfirajongói nagy valószínűséggel alig tudnak elkattintani az oldalról. TV + Bulvár--Nem kap az anyai örökségből Győzikehttp://www.life.hu/bulvar/20150331-gyozike-nem-kap-edesanyja-oroksegebol.htmlA Győzike édesanyjának halála utáni történések meglepő fordulatot vettek. A showman ellen fordult az egész rokonság. TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.huMi történt a Barátok közt Alízának szájával?http://www.life.hu/bulvar/20150327-nagy-alexanak-a-baratok-kozt-sztarjanak-valami-tortent-a-szajaval.htmlNagy Alexa, a Barátok közt bombázója barátaival közös fényképet posztolt egy szórakozóhelyről. Feltűnt egy kis változás a színésznőn. Vajon a fények voltak furcsák vagy szépészeti beavatkozása volt?TV + Bulvár--VV Fanni feltöltette ajkait...http://www.life.hu/bulvar/20150326-vv-fanni-a-valo-vilag-7-szereploje-feltoltette-szajat.htmlA Való Világ tündérfalvija már régóta szerette volna megcsináltatni melleit és feltölteni ajkait. Most beteljesült az álma, és végre duzzadt ajkakkal csókolhatja Dennist. TV + BulvárFotó: Zsigmond László/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.