gyermekmolesztálás Michael Jackson vád család dollár bíróság kereset zaklatás gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tovább folytatódik a világhírű popsztár ügye: a Page Six szerint összesen 200 millió dollár „hallgatási díjat" fizetett a világsztár azoknak a gyerekeknek és családjuknak, akiket állítólag szexuálisan zaklatott.

Újabb gyermekmolesztálási per indul Michael Jackson ellen. Az 50 évesen elhunyt világsztár a vádkereset szerint állítólag 200 millió dollárt, vagyis körülbelül 55 milliárd forintnak megfelelő összeget adott azoknak a családoknak, akiknek gyermekeit a popénekes molesztálta.

Forrás: AFP/John Mabanglo

Ahogyan azt a Life.hu is megírta, az egyik áldozat a most 36 éves James Safechuck volt, akinek ügyét a másik áldozattal, Wade Robsonnal együtt kedden tárgyalja egy Los Angeles-i bíróság. A Page Six még további 20 olyan áldozatról ír, akiknek családjának összesen 200 millió dollár „hallgatási díjat" fizetett a világsztár.

Jackson detektívje már börtönben ül

Wade Robson és James Safechuck előtt először 2013-ban kerültek nyilvánosság elé azok az addig titkolt FBI dokumentumok, amelyek szerint Michael Jackson éveken át molesztálta, majd detektívjén keresztül pénzzel elhallgattatta fiatalkorú áldozatait és családjait. Az ügyről bővebben ide kattintva olvashatsz.
"Engem bántanak, anya, bántanak, apa" - Mit tegyen a szülő, ha a gyerek azt meséli, molesztálták?http://www.life.hu/drlife/20141113-molesztalt-gyerek-segitseget-ker-mit-tegyel.htmlMinden szülő rémálma, amikor a kicsi váratlanul furcsa történettel áll elő. Amikor megdöbbentő vádakat fogalmaz meg, bár szemlátomást maga sem tudja, milyen súlyos dolgokról mesél. Vagy mégis? Mit tegyünk, ha a gyermek segítséget kér, ha arról beszél, hogy valaki a közvetlen környezetéből molesztálja őt?Dr. Life--Újabb titok látott napvilágot Michael Jacksonrólhttp://www.life.hu/news/20150401-michael-jackson-enekesrol-ujabb-titok-derult-ki-russel-crowet-hivogatta-telefonon.htmlDöbbenetes titokra derült fény a napokban a halott popsztárról: Russel Crowe egy interjúban mesélt arról, hogy Michael Jackson évekig telefonbetyárkodott vele, hotelekben hívogatta őt. Pedig személyesen soha nem találkoztak.NewsAFPUgyanaz a gyógyszer végzett Joan Riversszel, mint Michael Jacksonnal?http://www.life.hu/drlife/20140905-joan-riversszel-ugyanazt-az-erzestelenito-gyogyszer-vegzett-mint-michael-jacksonnal.htmlVizsgálatot indított a New York Állami Egészségügyi Minisztérium a klinika ellen, ahol a csípős nyelvéről híres komikust, Joan Riverst kezelték.Dr. Life--Újabb fordulat a Madeleine McCann-ügyben: egy nyugdíjas pedofil került a nyomozók látóterébehttp://www.life.hu/csalad/20150214-ujabb-fordulat-a-madeleine-mccann-ugyben-egy-nyugdijas-pedofil-kerult-a-nyomozok-latoterebe.htmlEgy nyugdíjas férfi került a nyomozók látóterébe: a számítógépén 88 darab videofilmet és 694 darab pornográf felvételt találtak, amelyen gyerekek láthatók. Azt állítja: ő csak megszállottan keresi a kis Madeleine-t.CsaládOrigoVirtuális valóság gyerekeknek - a pedofilok merítőhelyeihttp://www.life.hu/csalad/20141125-a-gyerekek-inyere-szabott-virtualis-valosagok-veszelyei.htmlSzinte minden nap létrejön egy új közösségi hálózati webhely, az online felhasználókat elkényezteti a választék. Létezik azonban egy új online jelenség, amely egyre fejlődik, és amely a fiatalabb generációt célozza meg.CsaládThinkstockElőkerült Michael Jackson eddig kiadatlan dalahttp://www.life.hu/news/20140813-michael-jackson-popsztar-eddig-ismeretlen-dala-a-days-in-gloucestershire-elokerult.htmlAz elhunyt popsztár, Michael Jackson eddig ismeretlen dalára bukkantak, amelyet szeretett városáról, Gloucestershire-ről írt.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.