Stohl András visszatér a képernyőre!

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
válás sorozat Stohl András RTL Klub Jászai Mari-díj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Válás címmel indul új sorozat az RTL Klubon, amelynek főszereplője Stohl András lesz, aki sok év után tér vissza a csatornához.

A Divorce, vagyis Válás című holland sorozat magyar verziójában lesz főszereplő a Jászai Mari-díjas színész, aki szerepe szerint egy elvált férfit alakít majd. A drámaian humoros széria három válófélben lévő, 35–45 év közötti férfi mindennapjait mutatja be, látszólag semmi közös nincs bennük, életük e jelentős szakaszában mégis összeköltöznek – írja a Bors.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

A sorozat producerei Pataki Ági és férje, Kovács Gábor, akiknek többek közt az Üvegtigrist és a Nejem, nőm, csajom című vígjátékot is köszönhetjük. „Valóban mi gyártjuk a sorozatot, de csak az RTL Klub nyilatkozhat róla" – mondta Kovács Gábor a lapnak. A sorozatban nagyon bízik a csatorna is, egy-egy rész húszmillió forintért készül el, ami rekordközeli kiadást jelent.

A Bors Stohl Andrást is megkereste ezzel kapcsolatban, ő azonban kitérő választ adott, és azzal rázta le a lap munkatársát, hogy éppen szinkronizál, így nem tud válaszolni a kérdésekre.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója, aki korábban már beszélt egy új sorozatról, most nem kívánt nyilatkozni azzal kapcsolatban, hogy ez a Divorce lenne-e, vagy sem.

Milliókért sem váltott

Ahogy a Life.hu cikkében olvasható, állítólag Stohl tízmillió forintos ajánlatot utasított vissza azzal, hogy maradt annál a csatornánál, amelynek évekig vezető képernyős arca volt.

Berki Krisztián jótette: munkát adott a kirúgott kolléganőjénekhttp://www.life.hu/bulvar/20150413-berki-krisztian-tv2-eden-hotel-musorvezetoje-munkat-ad-miatta-kirugott-kolleganojenek-akivel-hirbe.htmlBerki állítólag össze is jött a kirúgott kolléganőjével, a nőt azonban nem emiatt menesztették a TV2-től.TV + Bulvár--Egekig repítették a sztárokathttp://www.life.hu/bulvar/20150410-egekig-repitettek-a-sztarokat-cseh-laszlo-dudas-miklos-molnar-andrea-es-harsanyi-levente.htmlCseh László, Dudás Miklós, Molnár Andrea és Harsányi Levente is birtokba vehették a világ legnagyobb szabadtéri játszóterét.TV + Bulvár--Hoppá! Gesztesi Károllyal tárgyal az RTL Klubhttp://www.life.hu/bulvar/20150410-gesztesi-karoly-szinesz-miutan-tavozott-a-tv2-joban-rosszban-sorozatabol-az-rtl-klub-csatornaval.htmlSzabó Zsófi után újabb Jóban Rosszban-szereplő igazolhat az RTL Klubhoz. Állítólag Gesztesi Károlyt milliós szerződés várja.TV + BulvárFotó: Zsigmond László/Life.huBotrány a Louvre-ban! Varga Viktor megcsókolta a Mona Lisát - nem maradt következmények nélkülhttp://www.life.hu/bulvar/20150414-varga-viktor-megcsokolta-mona-lisat.htmlMegdöbbentek a turisták attól, amit Varga Viktor művelt. Eleinte csak énekelt a világhírű festmény előtt, majd az énekes egyszer csak átugrotta a korlátot, és megcsókolta a Mona Lisát. Abban a percben megjelentek a biztonsági őrök, és kivezették Viktort, azonban nem mindennapi tettét ő maga és néhány turista is megörökítette. Ha kíváncsi vagy a polgárpukkasztó produkcióra, akkor kattints a videóra!TV + Bulvár--New Yorkban kezdett új életet VV Krisztiánhttp://www.life.hu/bulvar/20150413-vv-krisztian-new-yorkban-uj-eletet-kezdett-vv-izaval-valo-szakitas-utan.htmlMiután szakított Izával, a ValóVilág egykori szereplője úgy döntött, szerencsét próbál a nagyvilágban.TV + Bulvár--VV Zsuzsa feltűnik a köztévénhttp://www.life.hu/bulvar/20150413-vv-zsuzsa-a-valo-vilag-7-jatekosa-a-duna-tvn-szerepel.htmlVV Zsuzsa a Duna World-ön lesz látható pénteken. A Kiskun Krónika korábbi híradósa egészen új szerepben tündökölhet. TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.