Szinetár Dóra miatt mondta le legújabb szerepét Bereczki Zoltán?

Forrás: TV2 -
Bereczki Zoltán musical szerep Shrek turné Szinetár Dóra visszalépés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bereczki Zoltán játszotta volna az új szuperprodukció, a Shrek egyik karakterét, miután azonban Szinetár Dóra is szerepet kapott a musicalben, Bereczki visszamondta a szereplést. Vajon miért nem hajlandó feleségével egy színpadon állni?

Kiderült, hogy mégsem Bereczki Zoltán fogja játszani Szamárt a 2016 májusára tervezett Shrek című musicalben. A Blikk kérdésére a színész menedzsere, Ferenczi Orsolya a következőkkel indokolta Bereczki visszalépését: „Valóban tárgyaltunk, de közben kaptunk egy felkérést egy amerikai turnéra, így emiatt végül vissza kellett lépnünk."

A lap azonban tudni véli, hogy a szerep lemondásának igazi oka az, hogy Bereczki szeretné végre teljesen függetleníteni a nevét Szinetár Dóráétól, így a közös produkciókat is kerüli. A színésznő a legújabb hírek szerint egyébként már meg is kapta Fiona szerepét.

Forrás: TV2

Feke Pál lesz Shrek

Shreket Feke Pál, Fionát pedig Szinetár Dóra alakítja majd az Oscar-díjas animációs filmből készült nagy sikerű musical budapesti bemutatóján 2016. május 29-én a Papp László Budapest Sportarénában – adta hírül szerda reggel az MTI.

„Zoli a szétválásuk óta küzd azért, hogy a Szinetár–Bereczki páros ne csak a magánéletben, de a színpadon is valóban a múlté legyen. Tavaly óta nem vállalnak már közös fellépéseket, ráadásul emellett Zoli a musicalszínészi skatulyából is szeretne kilépni. Persze a Shrek egy olyan nagyszabású produkció, amelyben szívesen részt vett volna, de kizárólag Dóra nélkül. Abba semmiképpen nem akart belemenni, hogy a kétéves munkája fuccsba menjen azzal, hogy megint közösen emlegessék őket volt feleségével, ezért mondta vissza a szerepet" – tudta meg a Blikk a színész környezetéből.

A pár 2012-ben jelentette be a hírt, hogy a házasságuknak vége. Azután sokáig dolgoztak még együtt, nem ment könnyen az elválás. Majd a színész Balin heverte ki a szakítást, és nemrég egy fiatal lánnyal is hírbehozták.

Ha törik, ha szakad, férjhez megy Szinetár Dóra

Nincs csúsztatás az időpontot illetően, hamarosan harmadszorra is kimondja a boldogító igent a szépséges színésznő. Az örömhírt Szinetár Dóra a közösségi oldalán osztotta meg.

Stand-upos fúrja ki Istenes Bencét?http://www.life.hu/bulvar/20150420-istenes-bence-helyett-dombovari-istvan-lehet-a-hungarys-got-talent-musorvezetoje.htmlSzinte már biztosak voltunk benne, hogy a Magyarországon hamarosan induló tehetségkutató, a Hungary's Got Talent műsorvezetője Sebestyén Balázs és Istenes Bence lesznek. Most azonban újabb hír röppent fel, ami szerint ez még korántsem biztos. A csatorna, úgy tűnik, Dombóvári István humoristát is az esélyesek között látja.TV + BulvárRTLKLUBEnnél már nincs lejjebb! Ideje lenne leállni, Miley!http://www.life.hu/bulvar/20150417-miley-cyrus-botranyos-fotokat-posztol-instagram-oldalan.htmlMiley Cyrus „művészetére", mellyel az Instagram oldalán sokkolja rendszeresen a követőit, már nem is találunk szavakat. Annyira elborult, annyira abnormális, hogy csak azt tudjuk tanácsolni az énekesnőnek: ideje lenne egy kicsit visszavenni a botrányhősködésből!TV + Bulvár--Berki miatt veszélyre figyelmeztetik Cserpes Lauráthttp://www.life.hu/bulvar/20150421-cserpes-lauraert-aggodnak-berki-krisztian-miatt-a-rajongok-a-facebookon.htmlEgyesek az aggodalmukat fejezték ki, hogy esetleg a lány rossz útra tévedt amiatt, mert összejött Berki Krisztiánnal. Vajon igazuk van?TV + BulvárOrigoItt az új őrület: Hargitai Bea gipszbe öntette hatalmas pocakjáthttp://www.life.hu/bulvar/20150420-hargitai-bea-gipszbe-ontette-hatalmas-pocakjat-szules-elott-par-hettel.htmlMár korábban beszámoltunk róla, első gyermekével várandós az egykori playmate. Bea terhessége utolsó heteiben nem csak csodaszép kismamafotókat készítetett magáról, de hatalmas pocakját is gipszbe öntötte. A kismama Life.hu-nak elárulta, honnan az ötlet, és mit fog kezdeni a hatalmas gipsz pocakkal.TV + BulvárOrigoNémetországban kezd új életet MC DChttp://www.life.hu/bulvar/20150421-mc-dc-azaz-veres-robi-az-rtl-klub-csillag-szuletik-sztarja-nemetorszagban-kezd-uj-eletet.htmlA Csillag születik című műsorból megismert freestyle rapper megelégelte a pénztelenséget.TV + BulvárOrigoGesztesi Károly saját filmet forgatnahttp://www.life.hu/bulvar/20150421-gesztesi-karoly-szinesz-sajat-filmet-forgatna-olyat-ami-otvos-csopi-tortenetehez-hasonlit.htmlA színész, hiába csábítgatja több tévécsatorna, úgy döntött, saját produkcióba kezd, amelyben Bujtor Istvánra emlékezik majd. TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.