összeköltözés szerelem Dévényi Tibor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dévényi Tibornak teljesült egy a három kívánságából: összeköltözött párjával, Beával. Közel a hetvenedik évéhez belátta, nem akar egyedül élni. 

"Nem jó egész nap senkihez sem szólni, és mivel Bea már nyolc éve társam, időnk is volt felkészülni a változásra" – mondta Dévényi Tibor a Storynak. Szerelmével először csak barátok voltak, majd hamar kialakult köztük a szerelem. Gyermekei is gyorsan elfogadták Beát, aki szerintük nagyon finom palacsintát süt, Dévényi kedvence pedig a csirkepaprikás és a káposztás tészta, ahogyan kedvese készíti. Bea szülei is hamar megkedvelték Tibort.

Forrás: Origo

"Vidám természetű, mindig megnevettet, a diszkóban még táncra is perdül, ha fellépek" - beszél szerelméről Tibi bácsi – "Míg korábban hóhányó életet éltem, ma már elmondhatom: hűséges vagyok. Megváltoztam, és örülök, hogy így történt."

Friderikusz: "Szerintem a boldogság születési rendellenesség" http://www.life.hu/bulvar/20150423-friderikusz-sandor-maganyos.html Friderikusz Sándor azt állítja, mióta él, magányra van kárhoztatva. Gyerekkorában is magának való volt, ez pedig felnőttként sem változott meg. TV + Bulvár Origo Bréking! Éden Gábor és Nóri majdnem szexeltek! http://www.life.hu/bulvar/20150423-eden-gabor-es-nori-az-eden-hotel-3-jatekosai-majdnem-szexeltek.html Gábor és Nóri már a fiú beköltözésekor összemelegedtek a jacuzziban, és egyre inkább úgy áll Nóri szénája, hogy hamarosan szex is lesz a dologból. Egy majdnemszex már megvolt. TV + Bulvár -- Tommyboy és felesége mégis békésen válnak el http://www.life.hu/bulvar/20150422-tommyboy-es-felesege-bekesen-valnak-el.html Már nem háborúskodik feleségével az egykori villalakó, a 39 éves Tommyboy. Sikerült megegyezniük végre. TV + Bulvár Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu Dinnye méretű mellekkel és pár centis derékkal sokkol a magyar DJ http://www.life.hu/bulvar/20150421-vv-seherezade-nagyobb-melleket-csinaltatott-es-nagyon-lefogyott.html Mióta véget ért a Való Világ 5, Seherezádé dj-karrierbe kezdett, és láthatóan újabb műtéteknek is alávetette magát. TV + Bulvár Origo Rá sem lehet ismerni a Csillag születik győztesére - Igazi sármőr lett László Attila http://www.life.hu/bulvar/20150421-laszlo-attila-a-csillag-szuletik-gyoztese-megnott.html 2011-ben nyerte meg a székely László Attila a Csillag születik című tehetségkutatót. Akkor 15 éves volt, mostanra pedig kész férfi lett belőle! TV + Bulvár Origo Nem akarják az Éden-fiúk Barbara "csoffadt" melleit http://www.life.hu/bulvar/20150417-eden-barbarat-az-eden-hotel-3-jatekosat-utaljak.html Snjezi kiesésével új közellenség született az Édenben. Úgy tűnik, mindenki utálja Barbarát, ráadásul a kinézetével sincsenek megelégedve lakótársai. És a videóit még nem is látták... TV + Bulvár Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.