fitneszverseny Sarka Kata Fitbalance érem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Élete első fitneszversenyén aranyban csillogott Sarka Kata. Nem kigyúrt testéért kapott aranyat, hanem ő volt az egyetlen versenyző, aki arany fürdőruhában állt színpadra.

Megérte a két és fél hónapos felkészülés, lebarnítva, tökéletes formában állt színpadra Sarka Kata, akinek idomai a zsűri ítélete szerint a harmadik helyre repítették az élete első fitneszversenyén induló kétgyermekes anyukát.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Az egész családja, a férje, Hajdú Péter és két kisgyermeke is elkísérte a megmérettetésre, amely miatt kissé izgult. Szerinte az utolsó napokban szép kerek feneke kissé leapadt, de ennek ellenére profin pózolt a zsűrinek.

Sarka Kata az edzőjével Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Úgy tervezem, hogy soha többet nem fogok indulni fitneszversenyen, ez volt az első és az utolsó. Az edzést viszont nem hagyom abba. Sok munkám van a versenyben, és sok lemondással is járt" – mondta Kata, aki korábban úgy tervezte, hogy a verseny után azonnal rengeteg túrógombócot fog enni.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.