Vége a haverkodásnak az Éden Hotelben - Felbomlott a legerősebb szövetség

Éden Peti Éden Loki Éden Hotel 3 Éden Hotel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Loki szerint most már tényleg itt az ideje a taktikázásnak, nem szabad tovább haverkodni. 

"Petivel a szövetségünk feloszlott" - jelentette ki Loki a hétfői adásban. Szeretné mihamarabb kiejteni Petit, az eddigi legnagyobb szövetségesét, mivel őt tartja a legerősebb ellenfelének.

Először Gyulát próbálta maga mellé állítani a legtetováltabb játékos, aki úgy kommentálta kézfogásukat Lokival, hogy az ördöggel fogott kezet. Ezek szerint a zavarba ejtő vallomás, amit Gyula Petinek tett, csak taktika volt?

Loki arra készül, hogy az új és egyben utolsó beköltözőt is maga mellé állítja, és ha a győzelemhez ez kell, még Barbarát is lecseréli.

Megsérült Stohl András - Vajon mi történhetett?http://www.life.hu/bulvar/20150512-stohl-andras-a-vigszinhaz-szinesze-megserult.htmlSérülten lépett színpadra vasárnap este a színész, a rá következő napon pedig a Vígszínház közleményben tájékoztatta nézőit, hogy Stohl András nem folytatja tovább a Jó estét nyár, jó estét szerelem próbáit. A színész a darabban főszerepet játszott volna, így jogosan merül fel a kérdés: vajon mi történhetett?TV + BulvárFotó: Rostás Bianka/Life.huÉden Hotel - Zavarba ejtő vallomást tett az egyik játékos http://www.life.hu/bulvar/20150512-eden-hotelben-eden-gyula-eden-petinek-tett-vallomast.htmlFurcsa kijelentést tett az Éden Hotel játékosa, Éden Gyula. TV + BulvárOrigoVV Simon látleletet vetetett, de a drogteszthez nem kapott segítséget http://www.life.hu/bulvar/20150511-vv-simon-latleletet-vetetett-es-drogtesztet-akart-csinaltatni-a-debreceni-szorakozohelyrol-valo.htmlA hóbortos VV Simon alaposan pórul járt a hét végén, amikor is egy debreceni szórakozóhelyről kidobták, majd alaposan elagyabugyálták, barátnőjét pedig bevitték a rendőrségre. Állítólag furcsán viselkedtek...TV + BulvárOrigoPimasz úr ezentúl az RTL-en alszik ott! - "Nem szerettem volna a süllyedő hajóval magam is elmerülni" http://www.life.hu/bulvar/20150512-papp-gergo-es-musora-a-pimasz-ur-ott-alszik-a-tv2-utan-az-rtlen-lathat-majd.htmlPapp Gergő januárban távozott a TV2-től, ahol tíz év után közös megegyezéssel bontotta fel szerződését. Mindeddig titok volt, hol folytatja a televíziózást, de ma már tudni lehet, a riporter az RTL II-n kerül majd képernyőre. TV + Bulvár--Magyarország bajnokai együtt szelfiztek http://www.life.hu/bulvar/20150508-gyurta-gergely-uszo-gyurta-daniel-uszo-es-berki-krisztian-tornasz-olimpiai-bajnok-egyutt-szelizett.htmlGyurta Gergely, Gyurta Dani és a tornász Berki Krisztián egy fotón - kell ennél több?TV + Bulvár--Kirúgták az X-Factor zsűritagját?http://www.life.hu/bulvar/20150511-louis-walsht-nem-rugta-ki-simon-cowell-a-brit-x-factor-zsurijebol.htmlA híresztelések szerint a brit tehetségkutató műsor rettegett zsűritagja, Simon Cowell volt az, aki kiadta Louis Walsh útját.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.