Időjárás-figyelmeztetés: napközben ránk szakadhat az ég, heves szélrohamok, jégeső várható

zivatar időjárás OMSZ
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Akár az év eddigi legmelegebb napja lehet a mai, ám sok esőre is számítani kell. Három nyugati megyére - heves zivatarok veszélye miatt - másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az OMSZ honlapján megjelent információ szerint a hőmérséklet csúcsértéke kedden helyenként 30 Celsius-foknál is melegebb lehet.
"Jó esély van arra", hogy az ez évi eddigi legmagasabb hőmérsékletnél, a május 6-án Baján mért 31,1 foknál magasabb csúcsértékek lesznek. Ugyanakkor késő délután elsősorban északnyugaton és délkeleten zivatarra is számítani lehet - tették hozzá.

Forrás: MTI/Varga György Forrás: MTI/Varga György

A meteorológiai szolgálat az MTI-hez hétfőn eljuttatott figyelmeztetésében azt írta: kedd délig nem várható veszélyes időjárási jelenség. Délutántól, estétől azonban elszórtan, nagyobb eséllyel a Dunántúl nyugati, északnyugati felében, az Alföld déli, délkeleti felén és az Északi-középhegységben zivatarokra kell készülni. Néhol heves zivatar is lehet, amelyet károkozó - akár 80-90 kilométer/óránál is erősebb - szélroham, nagyméretű, két centiméternél is nagyobb jég és felhőszakadás kísérhet.
A kedd éjfélig szóló veszélyjelzés szerint a várható heves zivatarok miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyére másodfokú, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Zala megyére a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki keddre. Ezekben a megyékben arra is számítani lehet, hogy egy-egy intenzív zápor, zivatar során rövid idő alatt akár 30 milliméternél is több eső eshet.

Negyvenkét év kóma után meghalt a megerőszakolt nővérhttp://www.life.hu/news/20150518-negyvenket-ev-koma-utan-meghalt-a-megeroszakolt-nover.htmlNegyvenkét év kóma után meghalt az az indiai nővér, aki agykárosodást szenvedett, miután megerőszakolták kórházi munkája közben.NewsThinkstockÍgy fog kinézni 18 évesen Sarolta hercegnőhttp://www.life.hu/news/20150518-sarolta-hercegno-igy-fog-kinezni-18-evesen-egy-specialis-szamitogepes-program-szerint.htmlVajon kire fog hasonlítani Vilmos herceg és Katalin hercegné lánya? Egy speciális számítógépes program segítségével elkészítették Sarolta hercegnő 18 éves képmását.News--Gyász! Öngyilkos lett a 44 éves színészhttp://www.life.hu/news/20150518-joseph-bennett-angol-szinesz-az-ifju-indiana-jones-kalandjai-cimu-film-sztarja-ongyilkos-lett.htmlÖnkezével vetett véget az életének a Napok romjai és Az Indiana Jones kalandjai című alkotások sztárja. NewsOrigoSzétmarcangolta gondozóját az oroszlánhttp://www.life.hu/news/20150518-szetmarcangolta-gondozojat-az-oroszlan.htmlGondozóját marcangolta szét egy ázsiai oroszlán. Etetéskor támadt az állat a 65 éves férfira. News--Ez a kép segít rájönni, jó-e a szemed - Teszteld!http://www.life.hu/news/20150518-teszt-jo-e-a-szemed.htmlKét híres ember arcát mixelték össze, az egyiket alacsony, a másikat magas térfrekvenciával. A kép segít eldönteni, szükséged van-e szemorvosra. News--Így követi a családi hagyományokat Katalin hercegnéhttp://www.life.hu/news/20150518-katalin-hercegne-a-womans-institute-noegylet-tagja-lesz.htmlVilmos herceg neje a brit királyi család hagyományait követve a hírek szerint már fontolgatja, hogy belép az Anmer Woman's Institute nőegyletébe.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.