Nóci: "Nem élem meg katasztrófaként az ítéletet"

börtön felfüggesztett büntetés bíróság ítélet Nóci
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közokirat-hamisítás miatt állt bíróság elé el a ValóVilág egykori műsorvezetője Nócit. Az ítélet öt hónap börtön két évre felfüggesztve. A vádlott és védője fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, így az ítélet nem jogerős. 

"Nem tudom, mire számítsak a fellebbezés után. Nagyon érdekes érzés volt hallani az ítéletet. Talán furcsán hangzik, de nem éltem meg katasztrófaként, sőt: a fellebbezésem ellenére úgy gondolom, hogy a bíró nagyon bölcs, mondhatnám salamoni döntést hozott. Megbüntetett, de nem akart a döntésével tönkretenni. Inkább olyan ez, mint egy figyelmeztetés. Nem vitatta el a mi védekezésül előadott álláspontunkat. Ugyanakkor az ítélet indoklásában hozzám idézett mondataiban kifejtette, hogy egy olyan intelligenciával rendelkező embernek, mint én, fel kellett volna mérnie, hogy valamit rosszul tesz" - reagált a Borsnak az ítéletre az egykori műsorvezető.

Forrás: RTLKLUB

Vége az Éden Hotelnek - Megvannak a nyertesekhttp://www.life.hu/bulvar/20150529-a-tv2-eden-hotel-musorat-eden-loki-es-barbara-nyerte.htmlPénteken este kiderült, hogy kik vihették el az Éden Hotel fődíját a finalisták - Peti, Loki, Barbara és Laura - közül.TV + BulvárOrigoÉden Hotel: Újabb játékosnak kellett távoznia - Már csak négyen viheti haza a fődíjathttp://www.life.hu/bulvar/20150527-eden-hotelbol-ujabb-jatekosnak-kellett-tavoznia.htmlA Costa Ricán játszódó valóságshow-ból kedden este a lányok szavazhattak ki maguk közül valakit. Most már ők is csak ketten maradtak.TV + BulvárOrigoDamu Roland az egykori Hal a tortán-beli botrányáról vallott: "Hergeltek, és én egy idő után, főleg az alkohol hatása alatt, igazi balhét kreáltam"http://www.life.hu/bulvar/20150527-damu-roland-az-egykori-hal-a-tortan-beli-botranyarol-vallott-konyveben-az-igazsagban.htmlA TV2 Hal a tortán-jában elhíresült estét is megemlíti önéletrajzi könyvében Damu Roland. A színész arról ír, miért volt ideges azon a bizonyos napon, és hogy miért öntött fel a garatra.TV + Bulvár--Megtudtuk, hol találkozott Sarka Kata Berlusconivalhttp://www.life.hu/bulvar/20150521-sarka-kata-berlusconival-talalkozott.htmlHajdúék meglepő fotót posztoltak ki délután a közöségi oldalukra, amelyen Sarka Kata Silvio Berlusconi, az egykori olasz kormányfő oldalán mosolyog. De vajon hogyan találkoztak?TV + BulvárOrigoKínos percek a Frizbiben! - Cicciolina pucér melleivel inzultált egy vendégethttp://www.life.hu/bulvar/20150521-a-tv2-frizbi-hajdu-peterrel-cimu-musoraban-cicciolina-produkcioja-kiverte-a-biztositekot.htmlBár a TV2 Frizbi Hajdú Péterrel című műsora mindig tartogat meglepetéseket, a legutóbbi rész felvételén történtek a műsorvezetőt és a szerkesztőket is meglepték. Cicciolina, az adás vendége úgy gondolta, jó ötlet, ha megmutatja zenés-vetkőzős produkcióját. A történtekről az egyik, a felvételen részt vevő vendég számolt be, de a műsor főszerkesztője, Végvári Tibor és maga Ilona is hozzászólt a történtekhez. TV + BulvárFotó: Szabó Balázs/Life.huPucér fotót posztolt Aleska - Trükkös!http://www.life.hu/bulvar/20150517-pucer-fotot-posztolt-aleska-diamond-safrany-emese.htmlCseles fotót tett közzé az Instagramján Emese. Tökpucéran fotózta magát, és meg is mutatta, ám nem az egészet. Szomorkodhatnak a rajongók...TV + BulvárFotó: Szabó Gábor - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.