Szépségkirálynő akar lenni VV Edina

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
VV Edina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Erdély Arca elnevezésű megmérettetésen indul VV Edina. A lányt korábban, a ValóVilág ideje alatt komoly önbizalomhiány gyötörte a külseje miatt. 

"Egyelőre nem gondoltam bele, mi lesz, ha esetleg bejutok a döntőbe. Egyébként Laci fejéből pattant ki az ötlet, hogy nevezzek, én pedig belementem. Amióta kijöttem a villából, felszedtem néhány kilót, aminek én örülök, mert nagyon vékonynak tartottam magamat. Tudom, hogy a magasságom sem ideális, de szerencsére ez itt nem számít. Edzeni is járok, bár a hasamon azért van még mit dolgozni, de ha egy kicsivel több energiát fektetek a mozgásba, elmegyek párszor szoliba, akkor nem lesz gond" - mondta el a Blikknek Edina. Hozzátette, nemcsak a dicsőség miatt pályázik királynőnek, illetve az udvarhölgyeinek járó koronákra, hanem azért is, mert az első három tengerparti utazást is nyer.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.