Egyetemi lövöldözést tervezett, két és fél év börtönt kapott

Forrás: MTI/Illyés Tibor -
börtön diák gyilkossági kísérlet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy 28 éves férfi 2006 és 2010 között tervezte lemészárolni ELTE-s hallgatótársait. Két és fél év börtönt kapott.

Testi sértésben, kétrendbeli emberölés előkészületében és garázdaságban találták bűnösnek a férfit. Az eredeti vád szerint S. Ábel 22 emberrel akart végezni, de végül csak kétrendbeli emberölés előkészülete miatt ítélték el.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Komolynak látták a férfi gyilkolási szándékát, amelyet végül nem vitt véghez, de legalább két esetben volt megállapítható a szándék.

S. Ábel korábban súlyosan bántalmazta nagyanyját, illetve egyszer olyan is előfordult, hogy a lakásuk ajtaján gázpisztollyal lőtt ki. Ezért találták bűnösnek garázdaságban és testi sértés miatt.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

A tárgyaláson tiltakozni próbált, arra hivatkozva, hogy a verse, amelyben a tömeggyilkosságról írt, az alkotói szabadság részét képezi, a mészárlási szándékáról pedig csak egy blogban írt, aminek nem volt látogatottsága sem.

A férfi rosszul lett az ítélethirdetéskor, kivezették a tárgyalóteremből.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.