Elmaradhat idén az ARC kiállítás

Forrás: MTI/Soós Lajos -
Geszti Péter ARC kiállítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Veszélybe került Geszti Péterék kiállítása, az ARC. 

Geszti Péter internetes adománygyűjtést szervezett, hogy idén is lehessen ARC kiállítás. Nem sok támogató jelentkezett eddig, pedig az adományozás idejének fele már lejárt. Így veszélybe került az ismert tárlat.

"Sajnos egyre kevesebb nagyvállalat támogatja a kiállítást, ezért hiába a rengeteg pályázó és néző, egyelőre nincs elég pénz a tárlat megrendezésére. Továbbra is szeretnénk, hogy ingyenes legyen, de a kivitelezéshez pénzre is szükségünk van, gyűjtésre kényszerülünk. Egyelőre azonban úgy tűnik, az indegogós gyűjtés nem lesz elég, ezért más formában kell megszereznünk a hiányzó összeget" - mondta el a Borsnak Geszti Péter.

Forrás: MTI/Soós Lajos

"Túl naivak és idealisták voltunk, amikor azt gondoltuk, az ARC esetében is működhet ez a fajta adománygyűjtés, amely Amerikában már bevált módszer. Természetesen az eddig beérkezett több százezer forintnak is nagyon örülünk, de mindenképp más megoldást kell találnunk, mert ezzel a formátummal – úgy tűnik – nem tudjuk elérni azokat, akik szeretik az ARC tárlatait. Évente több mint százezer látogató nézi meg a kreatív pályázók munkáit" - nyilatkozta Bakos Gábor, a tárlat ügyvezető igazgatója.

Halálos áldozatot követelt a tegnapi viharhttp://www.life.hu/news/20150709-egy-ember-aramutes-miatt-meghalt-a-juliusi-viharban.htmlA tegnapi, hatalmas vihar miatt több mint 3500 esetben intézkedtek a katasztrófavédők az ország egész területén, ebből 2000 esetben csak Budapesten, ahol egy halálos áldozatot is követelt a zord időjárás, többen pedig megsérültek.News--Tombolt a vihar - Jégeső, szélvihar, kidőlt fák, akadozó közlekedés, áramszünethttp://www.life.hu/news/20150708-tombol-a-vihar-jegeso-szelvihar-kidol-fak.htmlDélután három óra után Magyaroszágot is elérte a vihar. Budapesten háromnegyed ötkor előbb a viharos szél kezdett fújni, majd a jégeső is lecsapott. NewsJohnny Depp lánya lenne Natalie Portman kishúga?http://www.life.hu/news/20150708-johnny-depp-lanya-lily-rose-nagyon-hasonlit-natalie-portman-szinesznore.htmlKísérteties, mennyire hasonlít a világsztár 15 éves lánya, Lily Rose A fekete hattyú színésznőjére!NewsAFPA vártnál gyengébb lesz a mai viharhttp://www.life.hu/news/20150708-a-szerdai-vihar-a-vartnal-gyengebb-lesz-gyor-moson-sopron-vas-veszprem-es-komarom-esztergom.htmlAz Országos Meteorológiai Szolgálat módosította figyelmeztető előrejelzését: Győr-Moson-Sopron megyében első-, három megyében pedig másodfokúra változtatták a riasztást.News--Még mindig balesetveszélyes az utca, ahol Rékasi Károly ütközött http://www.life.hu/news/20150708-meg-mindig-balesetveszelyes-az-utca-ahol-rekasi-karoly-a-baratok-kozt-szinesze-balesetezett.htmlAnnak ellenére, hogy az ott élők már korábban kérvényezték, hogy azon az útszakaszon, amelyen Rékasi Károly is balesetet szenvedett egy hete, szállítsák lejjebb a megengedett maximális sebességet és létesítsenek kijelölt gyalogátkelőhelyeket, érdemi változás nem történt. News--Jön a hidegfront! Figyelmeztetést adtak kihttp://www.life.hu/news/20150707-heves-zaporok-es-zivatarok-miatt-16-megyere-adott-ki-figyelmeztetest-az-omsz.htmlHeves záporokkal és zivatarokkal érkezik az enyhülést hozó markáns hidegfront.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.