Feladta magát Nancy gyilkosa Kínában - halálbüntetés várhat rá

gyilkosság Kína szex Nancy Magyarország áldozat prostitució
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Beismerte tettét a 19 éves, prostituáltként dolgozó H. Nancy gyilkosa, Jao Kao-peng Kínában.

A 32 éves állítólagos elkövető amint megérkezett Kínába, önszántából adta fel magát. Korábban arról szóltak a hírek, hogy bár a kínai férfi feladta magát, a kínai nyomozók futni hagyták. Most azonban valóban bíróság elé állítják az elkövetőt, ezt a Legfőbb Ügyészség is megerősítette. Hogy mi legyen Jao Kao-peng sorsa, arról most a két ország ügyészei tárgyalnak. "Magyarország és Kína között nincs kiadatási szerződés, bár ez önmagában nem lenne akadálya az együttműködésnek. Kína azonban nem adja ki saját állampolgárát" – tudtuk meg az Igazságügyi Minisztériumtól.

Nancy Davis Forrás: Facebook

A 19 éves fővárosi nőt május 2-án, éjfél után találta meg holtan az édesanyja közös, Akácfa utcai lakásukban. A fiatal lányt brutálisan összeverték, torkát pedig elvágták – a lakásból eltűnt egy róla készített fénykép és a lány okostelefonja is. A helyszínelés során a nyomozók viszont több mobilt találtak, amikkel Nancy intim felvételeket készített az együttlétekről. Ezek is segítséget jelenthettek az azonosításban.

Nancy édesapja, H. Ernest kételkedik abban, hogy a kínai lenne lánya gyilkosa. Facebook-oldalára azt írta, hogy a rendőrök például nem hallgatták ki annak az escortszolgálatnak a vezetőjét, amelynek a lánya dolgozott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.