Elhunyt a Jászai Mari-díjas magyar színész-rendező

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely -
Ács János
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas színházrendezőt 66 évesen szerdán érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

Ács János 1949. március 22-én született Budapesten. Tanulmányait a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte, ahol 1980-ban diplomázott.

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Az 1970-es években Paál Istvánnal a szegedi egyetemi színpad színésze és rendezője volt. A kaposvári Csiky Gergely Színházban dolgozott 1980 és 1991 között, 1991-től az Arany János Színház rendezője, 1994 és 2001 között az Új Színházban dolgozott rendezőként. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán is tanított.

Rendezett többek között Szolnokon, Zalaegerszegen, az Operaházban, a Rock Színházban és a Katona József Színházban is. 2005 óta a Győri Nemzeti Színház tagja volt. Színészi feladatokat is vállalt, filmekben is játszott.

Színháztörténeti jelentőségű rendezése volt Kaposváron Peter Weiss darabja, a Marat halála. A vidéki színházak esetében példátlanul sokszor, több mint százszor játszották. 1982-ben a BITEF nemzetközi fesztiválon mindhárom kiosztható díjat ez a darab kapta. A kaposvári előadásokra buszokkal érkeztek a főleg fiatal, egyetemista nézők. A budapesti vendégjátékokon több alkalommal rendőrkordon védte az előadás helyszínét a jegy után áhítozó nézők rohamától.

A művész 1987-ben Jászai Mari-díjat, 2009-ben Nádasdy Kálmán-díjat kapott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.