Kiderült: 72 ezer diák került be a felsőoktatásba

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt -
felvételi diák felsőoktatás főiskola egyetem felsőoktatási felvételi hallgató
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A felsőoktatásba jelentkező 105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, ami lényegében megegyezik a tavalyi arányokkal - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Felsőoktatási szakképzésre 6500, alapképzésre 45 200, osztatlan képzésre 6400, mesterképzésre 14 ezer hallgatót vettek fel. Az összesen felvett 72 ezer diákból 55 800 jutott be állami ösztöndíjjal támogatott helyre. Tavalyhoz képest 1500-al kevesebb diákot tudtak idén felvenni, csökkent ugyanis az érettségizők és a felvételizők száma. Tavaly 72 ezren érettségiztek a felvételi előtt közvetlenül, az idén 89 ezren.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Képzési területek alapján az alapképzésre felvettek 17 százalékát műszaki, 16,3 százalékát gazdaságtudományi, 8,7 százalékát bölcsészettudományi, 8,6 százalékát informatikai, 5,6 százalékát jogi képzésre vették fel, pedagógusképzésre 11,3 százalékot, orvos- és egészségtudományra pedig 8,4 százalékot.

A hallgatók augusztus 5-éig kapják meg a hivatalos dokumentumot a www.felvi.hu oldalon át arról, hová vették fel őket, jogorvoslatok benyújtására pedig augusztus 19-éig van lehetőség.

A pótfelvételi eljárás jelentkezési határideje augusztus 10., a ponthatár-megállapítás augusztus 26-án lesz. Pótfelvételire csak e-felvételi útján van lehetőség jelentkezni, mindössze egy helyre és kizárólag önköltséges szakra.

Tóásó Előd: Váratlanul ért a feleségem halála http://www.life.hu/news/20150724-meghalt-toaso-elod-felesege-maria-elena-fortun-de-toaso-boliviaban.htmlTragikus hirtelenséggel elhunyt Maria Elena Fortun de Toaso, Tóásó Előd felesége Bolíviában. A férfi teljesen megrendült, a Life.hu-nak még tudott pár szót mondani.NewsOrigoA brazil utcaseprő lány feneke tartja lázban az internetethttp://www.life.hu/news/20150724-a-brazil-utcasepro-lany-feneke-tartja-lazban-az-internetet.htmlRita Mattos, aki Rio de Janeiro utcáinak tisztaságáért felel, szexi alakjával az egész internetet felrobbantotta.News--Bungee jumping közben halt meg egy turista Spanyolországbanhttp://www.life.hu/news/20150724-spanyolorszagban-egy-turista-belehalt-a-bungee-jumpingba.htmlTovábbra sem lehet tudni, hogy gondatlanság vagy baleset vezetett-e a 23 éves brit turista halálához, aki bungee jumping ugrás közben vesztette életét a dél-spanyolországi Granada közelében két napja.News--Hoppá! Felfedezte a New York-i lángosost a The New York Timeshttp://www.life.hu/news/20150724-a-new-yorki-i-langosost-felfedezte-a-the-ne-york-times.htmlA New York utcáit 2014 áprilisa óta járó Langos Truckról (lángosos kocsiról) és annak üzemeltetőjéről, Prepuk Zsoltról közölt beszámolót csütörtökön gasztronómiai rovatában a The New York Times című amerikai napilap internetes kiadása.NewsOrigoKiürítés! Gránátot találtak a Batthyány térenhttp://www.life.hu/news/20150723-granatot-talaltak-a-batthyany-teren.htmlKiürítik a Batthyány teret. A villamossín cseréje közben gránátot találtak. News--Életének nyolcvanegyedik évében elhunyt a magyar művészhttp://www.life.hu/news/20150723-karatson-gabor-eletenek-nyolcvanegyedik-eveben-elhunyt.htmlNyolcvanesztendősen távozott az élők sorából Karátson Gábor Kossuth- és Munkácsy-díjas író, műfordító, festő és filozófus, művészetpedagógus, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.News

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.