Fél év kóma után ébredt fel a lány – Végre találkozhatott megmentőjével

Forrás: pecsma.hu -
kóma életveszélyes sérülés baleset helyszínelő kórház hős autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2014.április 30-án Kozármislény közelében történt az az autóbaleset, amelyben a 23 éves H. Barbara súlyos sérüléseket szenvedett. Hat és fél hónapig volt kómában, amikor felébredt, találkozott a megmentőjével.

A balesethez Czéder Attila, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának helyszínelője ért oda leggyorsabban – a riasztástól mindössze 2 perc telt el.

„Az anyósülésen egy kislány sírt, kezével az ajtót ütögette. Feltéptem az ajtót, majd miután a kislány elmondta, csak a hasa fáj, kiemeltem onnan, és a közben odaérő emberekre bíztam. Ezután fordultam a vezető ülésben, eszméletlenül, kicsavart testhelyzetben lévő fiatal nőhöz, aki nem volt más, mint a kislány testvére. Lábai beszorultak a pedálok alá, a teste oldalra dőlt, a feje lecsuklott. Ezért, hogy levegőt kapjon, negyven percen keresztül tartottam a karjaimban, míg végül a tűzoltóknak sikerült szétvágniuk az autót. Amikor kiszabadították, a mentők azonnal elszáguldottak vele” – nyilatkozta a Bama.hu-nak a baleset után a hős férfi.

Forrás: pecsma.hu

A fiatal lányt életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, hét és fél hónapig volt kómában. Koponyasérülést szenvedett, de sérült a tüdeje, a mája, a csípője és a lépe is. Egy ideig Pécsett kezelték, végül Budapestre került. Attila többször járt a kórházban, és közben megismerkedett a lány családjával is. A lány apukájával telefonon tartották a kapcsolatot.

„Nem emlékszem semmire a balesetről, csak a kórházi dolgozókra, amikor magamhoz tértem. A szüleimért mentünk Harkányba, de valószínűleg rosszul lettem vezetés közben, és elveszítettem az eszméletem. A családom elmondásából tudom, mi történt ezután, és azt is, hogy ki mentette meg az életem. Amikor már tudtam valamennyire beszélni és írni, felkerestem őt, hogy megköszönjem neki a második születésnapomat” –mesélte a portálnak a lány.

Czéder Attila és Barbara a közelmúltban találkoztak, ahogy a lány ígérte, saját lábán, igaz édesanyjába kapaszkodva ment ki a hőse elé, akivel öleléssel köszöntötték egymást. A képet róluk itt találod!

Felesége nem vette fel a telefont, büntetésből megette az orráthttp://www.life.hu/news/20150908-felesege-nem-vette-fel-a-telefont-buntetesbol-megette-az-arcat.htmlCsúnya véget ért egy kínai házaspár veszekedése. Az asszony orr nélkül távozott.NewsThinkstockEz volt minden idők legrosszabb legénybúcsújahttp://www.life.hu/news/20150908-ez-volt-minden-idok-legrosszabb-legenybucsuja.htmlMinden adott volt, hogy összejöjjön egy hatalmas buli a barátokkal, de egy törölt repülőjárat egyszemélyes hepajt csinált a legénybúcsúból.News--Lelőtték Dex Osama rapperthttp://www.life.hu/news/20150908-dex-osama-amerikai-rappert-lelottek.htmlA detroiti rapperre egy sztriptízbárból kifelé jövet támadtak rá fegyverrel, két lövés érte. Dex Osama belehalt sérülésébe.News--Senki sem adta át a helyét a 8 hónapos terhes kismamánakhttp://www.life.hu/news/20150908-mhari-claire-doolan-8-honapos-kismama-allva-utazott-a-vonaton-mert-senki-nem-adta-at-a-helyet.htmlA 29 éves kismama, Mhari-Claire Doolan fél órát volt kénytelen állva utazni a vonaton, mert egy üzletember nem adta át a nő előre lefoglalt helyét, ráadásul a többi utazó sem segített rajta.News--Újra munkába áll Katalin hercegnéhttp://www.life.hu/news/20150908-katalin-hercegne-jovo-heten-ujra-munkaba-all-sarolta-hercegno-szuletese-utan.htmlHárom hónap szülési szabadság után visszatér hercegnéi teendőihez Katalin, akinek máris zsúfolásig telt a naptára a rengeteg eseménytől, amelyeken tiszteletét kell tennie.News--Uhh! 850 ezres borravalót kapott a pincérnőhttp://www.life.hu/news/20150908-3000-dollar-850-ezer-forint-borravalot-kapott-salt-lake-cityben-egy-pincerno.htmlEgy-egy híresség szokta néha meglepni a pincérnőket nagyobb borravalóval, de most közel 1 millió forintnyi összeget hagyott egy bárban az ismeretlen vendég.NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.