Kunovics Katinka másfél évvel korábban adott életet kislányának, Katinkának, akit azóta is egyedül nevel. A Romantic egykori énekesnője kénytelen volt hosszú hónapokra édesanyjára bízni a másfél éves gyereket, hogy anyagi biztonságot teremtsen családja számára. Szomorú szívvel elhajózott.  

Katinka már terhessége alatt megtapasztalta, milyen érzés, ha csak magára számíthat. Kislányával a pocakjában hagyta magára óceánjárón megismert párja, a hondurasi származású Fernando, akit munkája külföldre szólított.

A férfi még a kislánya születésére sem tudott Magyarországra utazni, pedig Katinka úgy tervezte, hogy gyermekük érkezése után együtt lesz a család. A szülők az életüket hosszú távon együtt képzelték el, Katinka arra is látott esélyt, hogy egy spanyol ajkú országban vágnak bele a közös jövőbe. Az énekesnő áprilisban bevallotta, hogy szakítottak, ugyanis a férfi magyarországi látogatásakor rájöttek, hogy nem tudnak együtt élni.

Azóta egyedül neveli a csöppséget, ami komoly feladat egy állandó munkával nem rendelkező, fellépésekből élő énekesnőnek. A kényszer nagy úr: Katinkának komoly döntést kellett hoznia. Hogy mindent meg tudjon adni szeme fényének, el kellett hagynia őt három hónapra. Ismét hajóra szállt, és éjszakánként az óceánjáró közönségét szórakoztatta csengő hangjával, fájó szívvel.

Kunovics KatinkaForrás: facebook/Kunovics Katinka

"Úgy hozta az élet, hogy nem tudtam itthon maradni, el kellett mennem hajóra dolgozni. Szerencsés vagyok, mert akkor mehetek, amikor kedvem van, szeretnek a társaságnál. A legrövidebb szerződést kötöttem, három hónapig voltam távol. A gyerekre ez alatt anyukámék vigyáztak. Ez volt az első alkalom, hogy ennyi ideig távol voltunk egymástól. Katinka szerencsére jól érezte magát a szüleimmel. Telefonon tudtam a kapcsolatot tartani vele, de nem szerettem, ha a füléhez tették a telefont, hogy hallja az édesanyját. Még nem tud beszélni, talán most jobb volt így. A hajón még a fényképét sem tettem ki a kabinomban, az csak rosszabb lett volna. Profi vagyok, muszáj csinálni a dolgomat, nem szomorkodhattam. Eleinte meg sem mertem nézni a fotóját, később már gyakran pillantottam kedves kis arcára” – emlékezett vissza Katinka, aki ajándékokkal teli tért haza. A kis Katinka a viszontlátáskor nem ismerte meg édesanyját.

"Az első fél óra úgy telt el, hogy bújt előlem, majd szép lassan feloldódott. Meglepődött, hogy megint itthon vagyok, és eszébe jutott minden közös pillanat. Azóta még jobban össze vagyunk ragadva, el sem enged, még a mosdóba is követ. Jó lenne, ha többet nem kellene ennyi időre elhagynom. Völgyi Zsuzsival, Katinka keresztanyjával tervezzük, hogy itthon közös zenei projektbe fogunk."

Völgyi Zsuzsi a keresztanyuka
Katinka több mindenről lemondott, hogy el tudja tartani a kislányát. Nem tudott elmenni a barátnője, Völgyi Zsuzsi augusztus elsejei esküvőjére sem. A két egykori romantikos lány között nagyon szoros a baráti kötelék. Hét évig dolgoztak úgy együtt, hogy még csak csúnyán sem néztek egymásra. Amikor megszületett Katinka kislánya, egyértelmű volt, hogy a keresztanyja csak Zsuzsi lehet. „Amikor a polgári szertartásra válogattam a zenét, azon gondolkodtam, hogyan lehet legalább lelkiekben velem a barátnőm. Az anyakönyv aláírása alatt Katinka dala csendült fel, amit Delhusával közösen énekelt. Szakadt a könnyem, és Katinkáé is, amikor videón visszanézte a szertartást" - árulta el Völgyi Zsuzsi.