Kamarás Iván új hobbit talált magának

Forrás: Redlemon -
színész Kamarás Iván bartista kávé
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A pult másik oldalára merészkedett Kamarás Iván, ahol egy csinos barista segítségével végre kipróbálhatta, milyen a szakma mestereként tömöríteni, gőzölni és mintázni az ízletes kávécsodákat.

Kamarás évek óta egészségtudatos életet él, ahogy ő mondja, "egészségtudatos hedonista", aki a finom ízeket nem akarja megtagadni magától. Azonban egy ideje még komolyabban figyel az étkezésére, bár szó sincs arról, hogy már nem issza kedvenc feketéjét.

Forrás: Redlemon

"Gyakran fájt a hasam, puffadtam és egyéb kellemetlen tüneteim voltak, aztán januárban egy vizsgálat kiderítette, hogy glutén- és laktózérzékeny is vagyok. Ez azt jelenti, hogy kerülnöm kell a gabona-, illetve tejcukortartalmú élelmiszereket. Elég édesszájú vagyok, a finom süteményekről nehéz lemondanom, nem is beszélve a kedvenc tejeskávémról. Szerencsére ma már kapható olyan laktázos rágótabletta, ami segít lebontani a tejcukrot, így nem kell ellenállnom a csábításnak. Idén például Törökországban nyaraltam, na ott igazán embert próbáló lett volna lemondani a kávéról. A napi kávézások során általában ragaszkodom a megszokott ízekhez, de ha alkalmam van rá, szívesen kísérletezgetek" - ecsetelte Kamarás, akiről kiderült: ha egyszer baristát kellene alakítania, szívesen elsajátítaná a komolyabb szakmai fogásokat is. Addig pedig csodálattal lesi a profikat, mert a baristákat művészeknek tartja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.