kereskedelmi csatorna szuperprodukció valóságshow Alekosz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alekoszt egyik kereskedelmi csatorna sem kereste mostanában, pedig az egykori valóságshow-hős szerint ő már négy hónapja feldobta a labdát.

„Értetlenül állok a kérdés előtt, hogy miért nem történik semmi a két nagy kereskedelmi csatorna irányából és miért nem ütik le azt a labdát, amit én immár négy hónappal ezelőtt feldobtam. Az a labda azóta már nem hogy elhagyta a sztratoszférát, viszont engem még sem az RTL Klubtól, sem a TV2-től nem keresett fel sem szerkesztő, sem programigazgató, hogy leüljön velem tárgyalni egy Alekosz-jelenségre épülő, minden korosztályt igényesen szórakoztató műsorról” – mondta a vécépucolást is tökélyre fejlesztő Alekosz a Borsnak.

Forrás: Facebook/Való Világ

„Hatalmas kérdőjelek lebegnek előttem: ki áll ennek a hátterében, kiknek az érdeke? Vagy esetleg a szerkesztők és a programigazgatók szakmai alkalmatlansága lehet az ok? Magyarországon a ValóVilág 4 óta egyszerűen nem készült művészi színvonalú, igényes szórakoztató műsor” – magyarázta az aputesttel hódító Alekosz.

„Az Ezek megörültekbe ugyan hívtak, de azt teljes mértékben visszautasítottam. Nagyobb volumenekben gondolkodom, mint hogy szétverjek két tojást a fejemen színes jelmezbe bújva. Az RTL Klubbal pedig négy éve megszűnt a kommunikáció. Üzenem Kolosi Péternek: ha a peren múlik egy történelemírásra alapozott szuperprodukció sorsa, akkor részemről azon egyáltalán nem múlik, és nem is múlhat. Ne feszítsük magunkat valami régi vita, vagy rosszul értelmezett hűség keresztjére! Előre tekintsünk! És >folyásoljuk be< a jövőt!” – dobott fel újabb labdát Alekosz.

A lap az RTL Klub programigazgatóját is felkereste, hogy mit szól az ajánlathoz: „Ez annyira komolytalan, hogy poénnak sem tudom venni” – zárta rövidre Kolosi Péter.

Kárász Róbert a világsztárt, Sophia Lorent ostromolja http://www.life.hu/sztarok/20151008-karasz-robert-egy-vilagsztart-sophia-lorent-ostromol-tole-is-macit-szeretne.htmlKárász Robi nagy fába vágta a fejszéjét, építkezik. Nem saját házat hoz tető alá, hanem az egykori szebb napokat megélt Vörösmarty mozit újítja fel. A csupasz falak, a jelenleg szétvert épület lett a második irodája. TV + Sztárok--Majka rendesen kiosztotta a köztévéthttp://www.life.hu/sztarok/20151009-majka-a-facebookon-osztotta-ki-a-koztevet-amiert-visszamondtak-a-szerepleset.htmlA műsorvezető hosszú Facebook-posztot szentelt annak, hogy beszóljon az állami tévének. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoHavas Henrik: "Ki a f…t érdekel, hogy Varnus Xavérnak mi a véleménye?"http://www.life.hu/sztarok/20151009-varnus-xaver-heti-hetesbol-valo-kilepesere-havas-henrik-is-reagalt.htmlAhogy a Life.hu is megírta, Varnus Xavér kiszáll a Heti Hetesből. Az orgonaművész közösségi oldalán vallott arról, hogy számára vállalhatatlan szereplőkkel a jövőben nem hajlandó együtt szerepelni. De mit gondolnak erről kollégái? TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huKiss Ramóna jól megkapta: "Értjük, alkesz vagy"http://www.life.hu/sztarok/20151009-fluor-tomi-a-gyertek-at-szombat-este-adasaban-szolt-be-kiss-ramonanak.htmlElvetette a sulykot Kis Ramónával szemben Fluor Tomi a Gyertek át szombat este! adásában. TV + SztárokOrigoHorváth Évához megérkezett a tél: Didergős fotó!http://www.life.hu/sztarok/20151008-horvath-eva-modellhez-megerkezett-a-tel-didergos-fotokat-posztol.htmlÚgy tűnik, a sztárokat sem kíméli a hideg, nyírkos időjárás. Ma már a szépséges modellhez is beköszöntött az ősz.TV + SztárokOrigoHoppá! Befotózott valaki Lola lábai közé: Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20151008-lola-enekeso-labai-koze-fotozott-be-valaki-izgi-kep-az-instagramon.htmlLegutóbb Kylie Jenner, majd pedig Dukai Regina fényképezett be a lábai közé. Most pedig Lola. Felmeül a kérdés, hogy miért? TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.