Őrület! A biztonságiak állították meg a Hungary's Got Telent szereplőit

Forrás: RTL Klub -
Horgas Eszter kaszkadőr Hungary's Got Talent Csuja Imre Kovács Patrícia zsűri tehetségkutató linczényi márkó show RTL Klub Sebestyén Balázs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Cretins nevű formáció, olyan produkcióval érkezett, amit a biztonsági embereknek kellett megfékeznie.

Horgas Eszter, már a kaszkadőrshow frontemberének bemutatkozó szövege közben megnyomta a piros X-et. Valószínűleg, a fuvolaművész, már előre érezte, hogy ebből ennyi is elég lenne. Az őrült produkció közben felgyújtották, majd eloltották egyik társukat a fiúk, aztán ütötték-verték egymást, teljesen átgondolatlanul és humortól mentesen. Amikor már semmi nem hatott, a zsűriasztalnak rontottak, ezt pedig nem hagyta az RTL Klub stábja és a beküldék a biztonságiakat.

Forrás: RTL Klub

Horgas Eszter a produkció közben távozott, miközben az orra alá morogta, hogy inkább visszadaja a gázsiját, csak ne kelljen, ezt néznie.

Forrás: RTL Klub

Sebestyén Balázs azonban majd kiugrott a bőréből: „Ilyen műsort szeretnék csinálni minden este! Nem énekelgetünk, meg Vastag Csaba" - lelkendezett a műsorvezető.

Csuja Imre ennél szigorúbb volt: „Engem nagyon elszomorítottatok, nem bírja ez a műsor ezt a baromságot". Márkó moslyogva megjegyzete, neki bejött a produkciót, kívánjuk, hogy minden este ezt nézze!

Újból levetkőznének a magyar nyuszilányok, Voksán Virág, Kelemen Anna és Metzker Vikihttp://www.life.hu/sztarok/20151015-ujbol-levetkoznenek-a-magyar-nyuszilanyok-voksan-virag-kelemen-anna-es-metzker-viki-a-playboyban.htmlA nyuszis magazin hihetetlen bejelentését, amely szerint nem fognak pucér nőkről képeket közölni, örömmel fogadták az egykori, magyar nyuszilányok. Az új koncepció jegyében újból szívesen levetkőznének. TV + Sztárok--Így fest a 49 éves Salma Hayek: Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20151016-igy-fest-salma-hayek.htmlÍgy fest Kate Bosworth egy szál melltartóban. Így fest Hódi Pamela fürdőköpenyben. Így fest Sarka Kata futás után. Így fest egy krokodil, miután megevett egy naposcsibét. Így fest a csodaszép modell a naplementében. TV + Sztárok--14 műtét után lett tökéletes Michael Jackson-hasonmás a magyar férfihttp://www.life.hu/sztarok/20151015-darvai-karoly-az-rtl-klub-hungarys-got-talent-szereploje-14-mutettel-lett-tokletes-michael-jackson.htmlDarvai Károly 14 éves kora óta Michael Jackson-imitátorként keresi a kenyerét. Most pedig a Hungary's Got Talent színpadán is megmutatja tudását. TV + Sztárok--Zalatnay Cinit boldoggá tette a nemzetközi elismeréshttp://www.life.hu/sztarok/20151015-zalatnay-cini-enekesnot-boldogga-tette-az-elismeres-hogy-a-the-guardian-janis-joplinnak-nevezte.htmlAz énekesnő arról mesélt, hogy ha megkésve is, de nagyon öröl annak, hogy Janis Joplinhoz hasonlították. TV + Sztárok--Hot Men Dance: "A csapattagok nagy része az előadásokon ismerte meg barátnőjét"http://www.life.hu/sztarok/20151014-az-rtl-klub-hungarys-got-talent-tehetsegkutato-showjaban-felbukkant-a-legszexibb-fiucsapat-a-hot-man.htmlA Life.hu szerkesztősége már testközelből élvezhette a szexi srácok táncát, nemrég ugyanis ellátogattak hozzánk és megmutatták, milyen tehetségesek. TV + Sztárok--Sarka Kata nem szereti a "húszkilós" modellekethttp://www.life.hu/sztarok/20151015-sarka-kata-modell-hajdu-peter-felesege-nem-szereti-a-nadszalvekony-modelleket.htmlHajdú Péter felesége nem örül annak, hogy visszatértek a kifutókra a szomorú arcú, elképesztően sovány modellek. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.