Maradj talpon! (vetélkedő) Gundel Takács Gábor cukorbetegség család
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, életét vesztette egy néző a Maradj talpon! forgatásán. A 32 éves Kingát már végső nyugalomra helyezték, de a szerettei még mindig értetlenül állnak a halála előtt.

Egyelőre nem tett feljelentést gyilkosság gyanúja miatt András a Gundel Takács Gábor által vezetett Maradj talpon! című műsor egyik felvételén elhunyt Kinga halálának ügyében – írja a Blikk.

MTVA

A férfi, a cukorbeteg fiatal nő közeli barátja korábban azt mondta a lapnak, hogy biztos benne, valaki manipulálta Kinga életmentő inzulinját, ezért történhetett meg, hogy amikor a nő rosszul lett a műsor felvételén, kiderült, hogy nincs nála a megfelelő adag inzulin.

"Mindig volt nála inzulin, pontosan tudta, hogy milyen beteg, és azt is, hogyan kell rendben tartania a vércukrát" – mondta András, akinek egyelőre nem volt ideje bemenni a rendőrségre, hogy feljelentést tegyen, de a tervétől nem áll el, és azt állítja, pontosan tudja, ki manipulálhatta Kinga gyógyszerét, és ki állhat a nő halála mögött.

A lány családja a temetést követően nyilatkozott: "A múlt héten temettük el a kis unokámat a marosvásárhelyi temetőben katolikus szertartás szerint. Nem tudom, mi történhetett vele, mert a cukrán kívül soha semmi baja nem volt" – mondta Erzsike, Kinga Erdélyben élő nagymamája.

"A lányomék azt mondták, a stúdióban ki akarta venni az inzulinját, de semmi nem volt benne. A testvérét még a helyszínről felhívta telefonon, hogy nem érti, miként fordulhatott ez elő, mert mindig volt benne elég adag. Ezt követően hívták az orvost, aki a műsorban volt. Ő beadott neki valamit a helyszínen, utána elájult. Hívták a mentőhelikoptert, de már nem tudták felébreszteni. Ennek nem szabadott volna megtörténnie..."

Azt gondoltuk, hogy a történtek után legalább eljön valaki a temetésére a tévétől, de senkit nem láttam.

"Még a búcsúztatóra is a testvérek, a rokonok és a szülők rakták össze a pénzt" – mondta.

Robbanás történt egy szegedi töltőállomáson: Többen megsérültek!http://www.life.hu/news/20151017-harman-megserultek-amikor-tankolas-kozben-berobbant-a-gaztartaly-kutfeje.htmlDetonáció rázta meg péntek este a szegedi Vásárhelyi Pál utcát: egy kútfej vetődött szét a helyi gáztöltőállomáson, használat közben. News--Brutális gyilkosság! Feldarabolta, elégette és szétszórta felesége maradványait a férfihttp://www.life.hu/news/20151017-sokkolo-gyilkossag-durva-modon-olte-meg-a-gyogytornasznot-a-ferje.htmlAz emlékeinkben élő legdurvább véres jelenetekkel vetekszik az, ahogyan férje megölte a gyógytornásznőt a Győr-Moson-Sopron megyei községben.News--Gyászol a sportvilág! Elhunyt az Everton csapat legendájahttp://www.life.hu/news/20151017-howard-kendall-az-everton-tortenetenek-legnagyobb-edzoje-69-eves-koraban-elhunyt.html69 éves korában meghalt az Everton történetének legnagyobb edzője, Howard Kendall. NewsOrigoElgázolt egy embert a vonat a Békés megyei Mezőkovácsházánálhttp://www.life.hu/news/20151017-elgazolt-egy-embert-a-vonat-a-bekes-megyei-mezokovacshazanal-a-tuzoltok-szabaditottak-ki-az.htmlGázolás történt a Békés megyei Mezőkovácsházánál, a végegyházi fénysorompónál. A sérültet a tűzoltók szabadították ki a szerelvény fogságából. NewsMTI/Máthé ZoltánÍgy változott az arcunk, a szájunk, az orrunk: Elképesztő animáció az emberi evolúciórólhttp://www.life.hu/news/20151016-elkepeszto-animacios-videon-minden-jelenlegi-ismeretunk-az-ember-kialakulasarol.htmlA Yale Egyetem által kiadott könyvhöz készült az a szemléletes animáció, amely mai ismereteink alapján mutatja be az ember evolúcióját. Csodálatos!NewsOrigoA teste 80%-a megégett, nem tudták megmenteni a gejzírbe esett turistanőthttp://www.life.hu/news/20151016-meghalt-a-gejzirbe-esett-belga-turistano-tobb-napig-kezeltek-egesi-seruleseivel.htmlMeghalt az a belga turistanő, aki a múlt héten fotózás közben beleesett egy forró gejzírbe Chile északi részén, az Andokban. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.