szexuális erőszak temetés magyar rendőrség Mexikó eltűnt emberek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A fiatal édesanya még augusztus végén tűnt el Mexikóvárosban, Iztapalapa városrész környékén. A most nyilvánosságra került hírek szerint a nőt meggyilkolták.

Rokonai hónapok óta keresték, ám eddig nem érkezett hír a fiatal nőről. Erzsébet holttestére egy autópálya mellett találtak rá a rendőrök, egy pokrócba tekerve. A mexikói hatóságok szerint a nőt már régebb óta nem keresték, így egy tömegsírba temették. Egy Mexikóban élő ismerőse tett fel róla egy fotót a Facebookra, amit egy ottani rendőr felismert. Így szereztek tudomást az anya haláláról - írja a Blikk.

Forrás: Facebook/Eltűnt emberekért-megoszthatod

"A testvérem az eltűnése előtt ment volna a barátnőjéhez az Egyesült Államokba. Már el kellett volna mennie a vízumáért és a repülője­gyéért, de nem tette. Nem jelentkezett a kislánya apukájánál sem, pedig soha nem hagyta volna magára a gyermekét" - mondta István, a meggyilkolt nő testvére.

A család értesítette a magyar rendőrséget és a konzulátust is, ezért is érthetetlen számukra, hogy miért állít mást a mexikói hatóság. Erzsébetet a lap információi szerint újratemetik.

Azonosították a kislányt, akinek csontjaira azt hitték, Madeleine McCannéhttp://www.life.hu/news/20151022-azonositottak-a-kislanyt-akinek-csontjait-egy-borondben-talaltak-meg.htmlJúliusban bukkantak a rendőrök egy ausztráliai bozótban arra az utazótáskára, amelyben babatakarót és egy kislány csontjait találták. Sokáig azt hitték, Madeleine McCann maradványaira bukkantak. Mostanra azonosították csak Khandalyce Kiara Pearce testét. News--Megvertek egy idős férfit a 3-as metrónhttp://www.life.hu/news/20151021-megvertek-egy-idos-ferfit-a-3-as-metron-a-klinikak-allomasnal.htmlA Deák téren szállították le azt a férfit, akit egy másik utas támadott meg. A hírek szerint a BKK munkatársa hiába kért segítséget, a biztonságiak nem jöttek azonnal. News--A menekülteket rugdosó László Petra beperelné a Facebookothttp://www.life.hu/news/20151021-laszlo-petra-a-facebookot-akarja-perelni.htmlTörölték az őt támogató Facebook-csoportokat, miközben a fenyegető oldalak működését engedélyezték - ezért beperelné Mark Zuckerberg cégét László Petra, a menekültek rugdosásával világhírűvé vált operatőr – írja az Origo. News--272 embert fertőzött meg HIV-vírussal az orvoshttp://www.life.hu/news/20151021-yem-chrin-engedely-nelkul-uzemelo-orvos-hiv-virussal-fertozott-meg-272-embert.htmlEngedélye sem volt annak az orvosként dolgozó férfinak, aki praxisában 272 embert fertőzött meg HIV-vírussal egy eldugott kambodzsai faluban. News--Tegnap volt a hónap legnedvesebb napja - Esőelőrejelzés októberre!http://www.life.hu/news/20151020-haromszor-annyi-csapadekot-hozott-eddig-az-oktober-mint-a-sokeves-atlag.htmlKözel háromszor annyi csapadékot hozott eddig az október, mint a sokéves átlag, és még közel sincs itt a hónap vége. Mindazonáltal eddig súlyos károkról nem jött híradás. NewsThinkstockCuki hangyászbébi született a Nyíregyházi Állatparkban - Fotó!http://www.life.hu/news/20151020-sorenyes-hangyasz-szuletett-a-nyiregyhazi-allatparkban-a-cuki-jovevenyrol-foto-is-keszult.htmlA kis jövevényről maga az intézmény tett közzé fotókat a hivatalos Facebook oldalán. Az állat egy hete jött a világra, és húsz perccel a születése után már az anyja hátán lovagolt. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.