Szkennerrel világítják át az egyiptomi piramisokat, hogy megfejtsék azok titkát

Forrás: Origo -
Piramis átvilágítás Egyiptom szkenner
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy nemzetközi kutatócsoport a legkorszerűbb technológiákkal világít át négy egyiptomi piramist, hogy megfejtsék építésük titkát.

A Scan Pyramids projekt keretében a gízai Kheopsz- és Khephrén-piramist, valamint a dahsúri tört falú és a vörös piramist vetik alá hőkamerás és részecskedetektoros szkennelésnek, hogy feltárják a bennük lévő esetleges rejtett kamrákat, járatokat, réseket és egyéb titkokat.

Forrás: Origo

„Csak azért, mert egy rejtély 4500 éves, még nem jelenti, hogy nem lehet megfejteni” – mondta Mamdúh ed-Damáti egyiptomi műemlékvédelmi miniszter. A november elején kezdődő és 2016 végéig tartó projektben egyiptomi, francia, kanadai és japán tudósok és építészek vesznek részt.

A csapat infravörös technológiával tekint be több méterre a felszín alá az építmények érintése nélkül. Szerinte érdekes dolgok lehetnek már pár méterrel vagy kőtömbbel mélyebben is. Bár már több régészeti expedíció is megpróbálta megismerni a 4500 éves egyiptomi piramisoknál alkalmazott építési technikát, ez máig nem sikerült sem régészeknek, sem egyiptológusoknak. Viszont ez a mostani lesz az első nemzetközi, egyben csúcstechnológiát alkalmazó projekt.

A műemlékvédelmi miniszter szerint a piramisok szkennelésére alkalmazott technikát felhasználhatják majd Nefertiti királynő sírjának keresésére is a Tutanhamon-sírban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.