mozgólépcső baleset gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Borzasztó baleset történt egy ötéves orosz kislánnyal. Két emeletet zuhant, miután leesett egy mozgólépcsőről.

Az orosz Novy Urengoy egyik bevásárlóközpontjában utazott a mozgólépcsőn egy ötéves kislány a nagynénjével. A biztonsági kamerán látszik, hogy a gyerek azzal szórakozott, hogy a kezeit rátette a lépcső kapaszkodójára, és hagyta, hogy "vigye" azokat. A felfelé haladó kapaszkodó azonban elragadta a kislányt, akinek bár nagynénje elkapta a kezét, de egy tizedmásodperc alatt kicsúszott szorításából. A gyerek két emeletet zuhant, és nagy csattanással ért földet.

A nagynéni sokkot kapott, a kislányt kórházba szállították, de szerencsésen megúszta komoly sérülések nélkül.

Több szörnyű baleset történt idén mozgólépcsőkön

Kínai bevásárlóközpontban történt tragédia. Egy anya meghalt, viszont gyerekét még meg tudta menteni. Szintén Kínában, egy metróállomás mozgólépcsőjének szalagkorlátja magával rántott, és a padlóhoz szorított egy négyéves kisfiút, aki az eset következtében a helyszínen meghalt. Egy kínai 35 éves takarító zárás után tisztította egy sanghai-i bevásárlóközpont mozgólépcsőjét, ekkor történt a tragédia. Egy bevásárlóközpontban történt, hogy egy kisfiú karját lezúzta a mozgólépcső.

Kellemetlen szájszagod van? Ez lehet az oka!http://www.life.hu/news/20151028-hiaba-a-rendszeres-fogmosas-akkor-is-lehet-kellemetlen-a-szajszagunk-itt-a-megoldas.htmlEgy amerikai fogorvos szerint a nyelvünk kinézete is nagyban árulkodik arról, hogy rossz szagú-e a lehelhetünk. Bár sok minden közrejátszhat a kellemetlen szájszagban, főleg az élelmiszerek megválasztására kell ügyelnünk. News--Klinikán őrzik a merényis gyilkosthttp://www.life.hu/news/20151028-klinikan-orzik-a-merenyis-gyilkost-aki-a-merenyi-gusztav-korhaz-pszichiatriai-osztalyan-megolte.htmlŐrizetbe vették, és egy klinikán helyezték el azt a férfit, aki megölte betegtársát a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai osztályán. News--Hogy megöregedtek! Így megváltozott Renee Zellweger és Colin Firthhttp://www.life.hu/news/20151027-renee-zellweger-szineszno-es-colin-firth-szinesz-nagyon-megoregedett.htmlA színészpárost a Bridget Jones legújabb részének forgatása közben kapták lencsevégre. NewsOrigoMegdöbbentő! Megölte a barátját, mert zombinak néztehttp://www.life.hu/news/20151027-a-walking-dead-sorozat-miatt-olte-meg-baratjat-egy-fiatal-fiu-uj-mexikoban.htmlIgazán nagy hatással volt a Walking Dead egy 23 éves fiúra, aki a sorozat nézése után halálra kínozta a vele együtt filmező barátját. NewsOrigoRészegen lefoglalt egy brazíliai utazást - élete élménye volt a nyaraláshttp://www.life.hu/news/20151027-reszegen-lefoglalt-egy-braziliai-utazast-elete-elmenye-volt-a-nyaralas.htmlNagyjából 230 ezer forintba került az az utazás, amit igencsak ittasan foglalt le a 24 éves Jamie. Nem fizették volna vissza a summát, ha lemondja, ezért úgy döntött, elutazik Brazíliába.News--Szkennerrel világítják át az egyiptomi piramisokat, hogy megfejtsék azok titkáthttp://www.life.hu/news/20151027-szkennerrel-vilagitjak-at-az-egyiptomi-piramisokat.htmlEgy nemzetközi kutatócsoport a legkorszerűbb technológiákkal világít át négy egyiptomi piramist, hogy megfejtsék építésük titkát. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.