Brutális gyilkosság! Megölte volt párját, majd megerőszakolta annak húgát

gyilkosság rendőrség erőszak kislány életfogytiglani büntetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az eset még márciusban történt, amikor a pocsai férfi több késszúrással végzett egykori kedvesével, majd megerőszakolta annak tizenkét éves testvérét. 

Lapinformációk szerint M. Sándor a derecskei vasútállomáson kényszerítette egy késsel az autójába a két lányt, akikkel egy eldugott helyre hajtott. A férfi ekkorra többször is mellkason szúrta volt kedvesét, aki csak később vesztette életét - írja a Blikk.

Forrás: Thinkstock

"Sanyi és Niki együtt éltek, a férfi nagyon féltékeny volt párjára, aki ráadásul szakítani akart vele. Azon a borzalmas napon is ki akarta lesni szerelmét, hogy kivel van" - mesélte a pár egyik ismerőse. A lap információi szerint Sándor annyira dühös volt, hogy nem elégedett meg ennyivel. Hátramászott a kocsiban, és míg Niki az életéért küzdött, megerőszakolta a testvérét. A történtek után a gyereket kirakta a kocsiból, majd elhajtott. Később egy erdőbe ment, ahol megvárta, míg a lány meghal. Elfogása után rögtön beismerte tettét, amelyért életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.