Kifosztották Sarka Kata családját

Fotó: Polyak Attila - Origo -
Sarka Kata tolvaj betörés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kirabolták Sarka Kata nagyszüleit, édesanyját pedig rendőrségi helyszínelés közben lopták meg. 

Vasárnapra virradóra ugyanis eddig ismeretlen tettesek betörtek az idős házaspár családi házába, és kifosztották őket. Kata édesanyja a helyszínre sietett, igyekezett segíteni a szüleinek, legfőképpen pedig próbálta megnyugtatni őket. Eközben lett ő is bűncselekmény áldozata - írja a Bors. Kata édesanyjának a táskáját lopták el.

Fotó: Polyak Attila - Origo

"Értesítettük a rendőrséget, felvették a jegyzőkönyvet, ezt követően helyszínelők érkeztek, nyomokat rögzítettek, tették a dolgukat. És akkor egyszer csak feltűnt, hogy nincs meg a táskám" – mesélte Kata édesanyja a lapnak. "Azonnal jeleztük az illetéseknek, hogy itt valami nem stimmel. Amíg helyszíneltek, valóban felügyelet nélkül maradt pár percre a táskám, de érthetetlen, hogyan tudtak a tettesek észrevétlenül besurranni a házba, és elvinni azt. Minden személyes holmim abban volt. Az irataim, a pénztárcám, a telefonom, egyszóval egy élet" - tette hozzá.

"Összetartó család vagyunk, próbáljuk óvni, segíteni egymást. Természetesen nagyon féltem a nagyszüleimet, hiszen idősek, védtelenek, és a betörés alatt is otthon tartózkodtak. Belegondolni is rossz, hogy bármi történhetett volna velük. Rendkívül aljas dolognak tartom, ha valaki más embe­reket károsít meg, ha pedig időseket bántanak, rabolnak ki, azt még inkább elítélem. Bízom benne, hogy hamarosan rendőrkézre kerülnek az elkövetők" - nyilatkozta Sarka Kata.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.