Kozsó: "Keira megmentette az életemet"

Forrás: Facebook/Ámokfutók (hivatalos oldal) -
műtét zene szerelem Kozsó karrier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekes, bár alig egy éve esett át egy komoly agyműtéten, ma már kirobbanó formában van. Most meghálálja kedvese támogatását, és segít neki beindítani a karrierjét. 

Kozsónak az utóbbi hónapokban újra kellett tanulnia járni és beszélni. Csodával határos módon nagyon hamar felépült, így ma már a munka is visszatért az életébe. Most a visszatérésen dolgozik, és szerelmének, Keira szólókarrierjének beindításán fáradozik - írja a Bors.

Forrás: Facebook/Ámokfutók (hivatalos oldal)

"Nagyon jól vagyok. Ezerötszáz százalékon pörgök. Keira megmentette az életemet, és ennyi időn keresztül kitart mellettem! Éppen a szólólemezén dolgozom, ahol ez a vagány kis csoda egy személyben énekel, rappel és táncol majd. Megcsinálok neki mindent, már folynak a munkálatok, és reméljük, jövőre megjelenik az album. De az igazi varázslat az egészben az, hogy ugyanúgy mindent együtt csinálunk majd, mint eddig. Együtt megyünk a koncertekre, ahol olykor kiszállok, és Keiráé lesz a terep, majd visszajövök, és újra együtt zenélünk" - mondta az énekes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.